bellAtristic

 

NAPLÓBEJEGYZÉS (2024. 09. 17.) – Tévé

Mostanában éppen jobban előfordul, hogy leülünk együtt a tévé elé. Van egy műsor, amelyik némiképp felkeltette az érdeklődésünket, ezért néhány hét erejéig bekapcsoljuk a kereskedelmi csatornák egyikét, hogy nyomon követhessük a szereplők ténykedését. Az esti fürdetést követően jól esik leülni a kanapéra, és amíg Manó játszik vagy mesét néz, mi is elfoglaljuk magunkat.

Nem túl sűrűn fordul elő, hogy megtaláljuk az érdeklődésünknek megfelelő programot a kábel TV-n, és ezúttal sem a műsor kimagasló minősége miatt ülünk le megnézni. Az a ritka eset áll fenn, hogy két olyan szereplőpáros is van benne, akikkel kapcsolatban a kialakult bennünk a szimpátia érzése. Manapság talán nincs is olyan tévés személyiség vagy bizonyos esetekben egyszerűen csak celeb (merthogy ez a szó számomra már egyértelműen a pejoratív kategóriába tartozik), aki ne lenne ilyen-olyan oknál fogva megosztó. Mindkét párosban is van olyan tag, akinek életében volt olyan esemény, amiért negatívan került be a köztudatba.

Hogy ne legyek olyan rejtélyes, a Krausz-Mikes és a Tilla-Stohl párosokról beszélek most. Az előbbi egyértelműen pozitív megítélés alá esik úgy általánosságban, Krausz Gábor azzal ront mostanában a megítélésén – ami a Séfek séfében még nem derült ki - mennyire lobbanékony és mondhatni, hisztis. Ennek ellenére nagy emberségről, és igen komoly magas szintű empátiáról és értékrendszerről tanúskodik néhány cselekedete, és ez a pozitív kategóriába emeli. A másik párosból Stohl Andris az, aki múltban elkövetett, börtönnel is büntetett ballépése miatt bűnhődik még most is sokak szemében, mégis annyira érződik rajta, hogy tudatában van, és szerintem a mai napig bűntudata van, hogy nem tudok rá ferde szemmel nézni. Valami hatalmas fegyelmezettséggel és önuralommal éli az életét, mert tudja, hogy hajlamos arra, hogy rossz útra lépjen, ami meghatározza az egyéniségét is.

Ez a két páros az én számomra magasabban áll, mint a többiek. Hogy milyen ranglétrán értem ezt? Legfőképp a hozzáállásukban, az emberségükben, ide sorolnám az intelligenciát is, és egyszerűen szimpatikusabbak, mint a többiek. Stohl Andris időnként igazi színészi adottságokkal játssza meg szó szerint a kemény legényt, hogy kendőzetlen véleményt alkosson, aztán kiderül, az egész csak poén volt, nem szándékozik ő senkinek sem alátenni, egyszerűen élvezni akarja azt, amiről az ő számára ez az egész szól, a játékot. Tillával együtt. Az, hogy a rohanás kellős közepén elvonulnak egy kávéra vagy hűsítőre, egészen elképesztő lazaságról árulkodik, és nem veszik tragédiának, ha emiatt fontos dolgokról maradnak le. Mindenesetre, ha ők kiesnek, ezt a műsort sem nézzük tovább, akkor ennyi volt. Nem mondom, vannak jó feladatok, és mi szeretjük az értelmes, gondolkodtató, logikai vagy taktikai feladványokat, de azért nem ennyire.

Most azonban visszatérek az eredeti kiindulópontomra. Maga a tévézés. Ó, Jézus ereje! Mi ez már jó ideje? Duplanulla. Ott tartottam, hogy leül a család a fürdetés után. Az elmúlt napokban olyat esett a hőmérséklet, hogy a klímát ezúttal nem hűtésre, hanem fűtésre használjuk. Csak néhány perc erejéig. Csakhogy meglegyen az illúzió, hogy nem fázunk. Nincs is hangja, de ha a szoba egy bizonyos pontjára állunk, akkor határozottan érezhető, hogy özönlik a meleg levegő, amely aztán szétoszlik a szoba valamennyi zugába. Manó szobazokniba és meleg mellénykében fekszik köztünk a világos, bolyhos tapintású kanapén, és még éppen elkéri a szokásos esti nasiját egy tálka kukoricapehely formájában, amikor megkezdődik a főcímzene.

„Tiszta mi kis falunk feeling!” – szól a párom, és valóban, ezt nagyon jól megcsinálták az alkotók, valószínűleg nem csak nekünk tetszik. Betakarózva ülök a helyemen, lábaim felhúzva a puha pléd alatt, és közben máris megy az előző nap összefoglalója. Igyekszünk követni az eseményeket, és egy teljes fél óra hosszáig sikerül is, amikor bevágják az első reklámot. Akkor kezdődik a bosszankodás. Mi ez már? Semmit sem változott a szórakoztatásnak nevezett iparág ezen formája, pedig ritkán, elég nagy időközökkel követjük a kereskedelmi csatornák tevékenységét. Mitől is változott volna? Az igény sem változott semmit, vagyis inkább csak romlott, silányodott. A reklámokkal még elvagyunk, vannak egész tartalmasak, a Szent Hubertus-t például kifejezetten kedveljük, az nagyon jól sikerült. A parfümöket is magas minőségben készítik még mindig, és itt most nem az illatokra gondolok, hanem az őket bemutató snittekre. De végül is a rosszak is olyan rövidek, hogy túl lehet őket élni.

Igen ám, de azután következnek a műsorajánlók. Na ott aztán van elképedés! Nagyjából öt másodperc alatt döntök úgy többnyire, hogy ott tartok ivó- vagy mosdószünetet, mert egyszerűen nem bírom nézni. Borzasztó! A színvonal valahol a béka popója alatt. Bizonyára van, akit ezek érdekelnek, különben nem lennének műsoron, csak éppen az a kétségbeejtő, hogy úgy sejtem, nem azok vannak többen, akik elkapcsolnak egy-egy ilyen „sikerműsorról”. Ha ez a mai magyar kultúra, akkor nagy bajban vagyunk.

Van egy másik műsorkategória is, a reggeli beszélgetősök. Kezdetben nagyon kedveltem a Reggelit és néha átpillantottam a Mokkára, ha tehettem, de mára ez a kettő is kikopott a gyakorlatomból. A Reggelinél most már csak azt csekkolom, hogy Szabados Ági vezeti-e éppen, mert őt nagyon sokra tartom. Ha valaki nem tudná, az elmúlt időszakban egészen mostanáig és a jövőben is rengeteget tesz az irodalomért. A NIOK (Nincs Időm Olvasni Könyvklub) alapítója, mely tevékenységét a You Tube-on folytatja, és nagyon érdemes követni. Budapesten és több nagyobb városban is könyvesboltja van (Libertine), és könyvkiadója is. Jó ideig volt hírolvasó, és ezen médiás múltjával (is) nagy ismertségre tett szert. Mostanában a Reggelit szokta vezetni másod magával. Őérte még bekapcsolom átmenetileg a tévét reggelente, de igen hamar ki is, ha azt látom, hogy szinte mindig ugyanazokat hívják meg, és igazából ennek nincs nyomós oka. Sokszor vagyunk úgy a párommal: „Ez meg ki, és miért van most itt?” Aztán kiderül, hogy egy újabb celeb, vagy feltörekvő, médiába vágyó valaki. Ok és teljesítmény nélkül. Mi pedig még az a generáció vagyunk, akik úgy vélik, az odakerüléshez valamit le kell tenni az asztalra. És nem a csizmát, ha értitek, mire gondolok. De rég elmúlt az az idő. Nyilvánvalóan tudjuk mi is. Csak belenyugodni nem olyan könnyű. A Mokkáról csak annyit, hogy amikor az ember odakapcsol, lát egy nagyon igényes környezetet, nagyon igényes műsorvezetőkkel…. és tele politikával. Na nem!

Csak egy apró megjegyzés: emlékszik még valaki arra, amikor a Reggelit Alföldi Robi és Stohl Andris vezették? A You Tube-on még fellelhető egy-egy adás, és élmény volt nézni. Az embert megmosolyogtatta ennek a két embernek a színes egyénisége, egymással való játékos kötekedése, határozottan szórakoztató volt. Sok évvel ezelőtt.

Az az igazság, hogy a színvonalas műsorszórás - ha létezik még egyáltalán ez a fogalom – számunkra színteret váltott. A tévén mi már csak a mese- és a sportcsatornákat használjuk. Azok még rendben vannak. Persze, ez egyik sem az én kategóriám, de az nem a kábel TV-n található meg. Hanem az interneten. A már fentebb szóba hozott You Tube-on. A teljesség igénye nélkül: ide tette át székhelyét Friderikusz, itt ad interjút Jakupcsek, itt készít nagyon jó műsorokat a Telex és a Partizán, és itt lelhetőek fel Kadarkai Endre műsorai, ahol végre hallok azokról, akikről máshol már nem. Ma is vannak színészlegendák, régi nagyágyú médiás személyiségek, írók, költők, sportolók, tudósok, csak meg kell őket találni. Itt meg lehet. Mert ők már nem mennek a köztévébe. Miért is tennék? Még annak is feltűnik, mennyire megváltozott az egész, aki sosem foglalkozott ezzel.

És ha nincs más, akkor még mindig ott van egy jó könyv, legyen az nekem való felnőttes, vagy a Manóé mese változatban. És a szórakozás garantált… sokkal jobb színvonalon.