bellAtristic

 

KÖNYVAJÁNLÓ

Romy Seidel: Anna Freud (Egy lány az apja árnyékában)

 

Kezembe véve a könyvet, sejtelmem sem volt a főszereplőről. Csak éppen annyi, amit a cím sugallt, és a fülszöveg előrebocsátott. Anna Freud, vezetékneve alapján a híres pszichiáter, Sigmund Freud lánya. Ennyi.

Az apáról sem tudtam eddig túl sokat, mondhatnám gyakorlatilag semmit. Közszájon forog az a szófordulat vele kapcsolatban, hogy ha valaki olyasmit mond ki, amit nem szeretett volna eredetileg, vagy egy szó helyett valami pikáns vagy megmosolyogtató másik kifejezés hagyja el a száját, hogy ez most egy freud-i elszólás volt, a tudatalattiból. Ez minden, amit én átlagemberként tudtam róla.

Ebből a szempontból nagyon jó ez a sorozat a Kossuth kiadó gondozásában. Foglalkoztak már sok mindenkivel, túlnyomó részben legendás női alakokkal. A teljesség igénye nélkül sorolok ide néhányat közülük: Coco Chanel, Frida Kahlo, Ėdith Piath, Grace Kelly, Madame Picasso, Diana hercegnő, Jane Austen, Estėe Lauder, Madame Curie és így tovább. Az elgondolás tehát remek különösen az olyan olvasók számára, mint amilyen én is vagyok. Akik rendszeresen követik a blogomat, ma már tudják, hogy nagyon szeretek olyan nőkről olvasni, akik letettek valamilyen nagy teljesítményt az asztalra, okosak, intelligensek, műveltek, elismertek.

Ebbe a sorba bekerül munkásságával mostantól Anna Freud is. Míg apja a felnőttek pszichés problémáival foglalkozott a pszichoanalízis módszerével, addig legfiatalabb lánya mondhatni a nyomdokaiba lépett, és ugyanezt tette a gyermekek körében. Kutatott, vizsgált, könyvet írt, óvodát alapított, tagja volt a Pszichoanalitikus Társaságnak Ausztriában, majd később Angliában is.

A könyv már a felnőtt életében kezdi a történetét, gyermekkorára csak apró morzsákkal emlékezünk vissza, emlékei és álmai által. Mindig is nagy hatással volt rá az apja, visszatérő álmai voltak vele, az árnnyal, aki megjelent álmában, de valójában nem tőle, az embertől félt, hanem a tudóstól, a professzortól tartott, és annak róla és tevékenységéről alkotott véleményétől. Álmaiban mindig kiderült, hogy az apja az, aki ott áll fölötte, és aztán nevet, kedvesen, természetesen szól hozzá. Felnézett rá, szerette, és nagyon tisztelte.

Az apa csökönyösségét lánya sokszor nem tudta kezelni, és volt két olyan nagy élethelyzet is, amely során az Olvasó számára is értetlennek tűnhet, miért rohan a veszte felé. Az egyik a betegsége, amiben csak az utolsó pillanatban ismeri be, hogy másképp kellett volna csinálnia a dolgokat, de ekkor már késő. A másik pedig a második világháború kitörésekor következik be, amikor menekülniük kellene a Gestapó rendszeres zaklatásai elől, hisz zsidó származásuk miatt pontosan tudják, mi vár rájuk, ha a Németország részévé olvadó Ausztriában maradnak, mégis csak az utolsó percben dönt úgy Freud, hogy távozik a hazájából. Ezúttal még nem késő.

És hogy zsidó származású volt, hogy többek között az ő munkáit is elégetik emiatt, ez csak most derült ki számomra. Ez a vonulat is nagyon érdekes volt. Itt jegyezném meg, amikor a könyvesboltban járok, mindig széles ívben kerülöm a zsidóüldözéssel és Auschwitz-cal kapcsolatos könyveket. Egyszerűen nyomasztanak, irtózattal töltenek el. Az utóbbi időben mégis mindig összetalálkozom velük az olvasmányaiban, hiszen a családtörténetek óhatatlanul is kitérnek rá, lásd ez a könyv és Náray Barbara trilógiája.

Kíváncsian kezdtem el olvasni ezt a könyvet, amikor kiderült a főhősnő munkássága. Szerettem volna látni, kitér-e egy-egy esettanulmányra, de ez igazán nem domborodott ki a kötet oldalain. Megemlíti, de nem mélyül el benne, pedig az legalább olyan érdekes lett volna, mint a többi cselekményszál.

Volt viszont egy olyan vonulat, amire egyáltalán nem számítottam, és megmondom őszintén, olyan volt, mintha pofon vágtak volna. Ez pedig a romantikus szál. Hát… vakmerő. Utánaolvastam az interneten (pl. Wikipédia), és a könyv szerzője olyan dolgokat kezel tényként, és bont ki szinte teljesen, amikről csak feltételezések vannak a szakirodalomban. Ettől kicsit megsavanyodott a történet édes íze a számban. Még ha igaz is. Számomra az volt kevésbé szimpatikus, hogy túl nagy hangsúly került a magánéletére, mert mostanában olyan felkapott, ha valaki más, és többet szerettem volna olvasni a többi aspektusról.

Arra már eleve készültem, hogy a könyv eredetileg német nyelven íródott, ezért nem lesz olyan színvonalas a magyar fordítás. Nem volt vészes, de azért át kellett volna nézni még egyszer. Érdekes módon azok a könyvfordítások jobban sikerülnek, amelyeket angolról ültetnek át.

Mindent egybevetve, érdemes elolvasni a könyvet, sok érdekes adatot, tényt, és módszert tartalmaz, és kitűnő egy nyári olvasmánynak, ha az ember nem nehéz életrajzi kötetet akar a kezébe venni, mégis többet szeretne tudni egy-egy ismert személyről. Számomra a kiadónak ez a sorozata kicsit ellentmondásos, mindig megfogadom, hogy nem tőlük olvasok ezekről a legendákról, mert úgy érzem, mondhatni „limonádé” stílusban írnak róluk. Sok mindent megtudunk róluk, mégis olyan egyszerűen olvasmányos, „két estés” könyvek.

Ugyanakkor nagyon jól csinálja a kiadó, mert a nevek már önmagukban is annyira vonzóak, hogy bármennyire is ellenkezik a józan, kritikus eszem, mindig újra és újra leemelek egyet-egyet a polcról. A különbség csupán az, hogy ezt nem a könyvesboltban teszem, hanem a könyvtárban, és akkor legalább azért nem kell mérgelődnöm, hogy kiadtam egy csomó pénzt egy szerkesztését, fogalmazását vagy helyesírását tekintve alacsony színvonalú kötetért.