bellAtristic

 

NAPLÓBEJEGYZÉSEK – 2024. augusztus 1. (Úszógumi)

Nos, kérem, beléptünk abba a hónapba, amikor végre mi is nyaralni megyünk. Augusztus lett a választott időszak, mivel abban reménykedünk, hogy a nyár utolsó hetében már nem égeti le a nap a bőrünket. Persze, erre semmi garancia nincs, de hátha. Korábbi időpont már tavasszal sem jöhetett volna még csak szóba sem, hisz okultunk az előző évekből, és azok mind azt mondták: „Meg ne próbáljátok! Sőt, még csak eszetekbe se jusson!” Az idei év viszi el mostanáig a pálmát, ami a hőhullámokat illeti. Alig viselhető.

Régebben legalább eloszlani látszott a hőség a nyár folyamán, jött egy hétre, aztán teret engedett egy-egy hideg frontnak, amitől kaphattunk némi kis felfrissülést. Úgy éreztem, meg tudom számolni, hogy pontosan hány hőhullám söpört végig rajtunk, bár jobb lenne az a hasonlat, hogy jött egy nagy adag sivatagi levegő és por, és ránk ült, közénk telepedett, a Szahara bemutatót tartott az éghajlatából, mi meg izzadva és döbbent kábulatban menekültünk lehúzott rolóink és klímás otthonaink oltalmába.

De akkor is volt egy kis fellélegzés. Nem úgy, mint idén. A változékony tavasz után, ami most visszatekintve, májusi arcával talán a legkellemesebb időjárásnak tűnik július elején – de tulajdonképpen már június egy részében is – ismét megérkezett az afrikai hőség, és valahogy itt felejtette magát. Nem egy hétre, többre. Sokan mondták, hát ilyen meleget csak a vízparton lehet elviselni. Értem én? Melyiken? Én egyik fővárosi fürdőt sem kívántam megcélozni egymagam Manóval, mert mindről bebizonyosodott előbb-utóbb, hogy ott sem viselhető sokkal jobban a hőség, és még így is emberek tömege gondolkodott úgy, hogy ott tölti a forró napokat.

Úgy érzékeltem, hogy leginkább az otthoni fürdőzési lehetőségek jöttek be, egy kis kád vagy jobb esetben medence a lakás erkélyén vagy jobb esetben a kertben, kinek-kinek lehetősége szerint. Öt-hat vödör meleg, de még inkább langyos víz bele, és máris előáll a házi boldogság, lehet hűsölni, még anya lába is belefér oldalról, és most azt sem bánja, ha előkerül a vízipisztoly, és őt használják céltáblának. Volt már részünk ebben a nyáron, vidéken döntött úgy nagyi, hogy vásárol egy kis medencét, és a szorgos vízmelegítésnek hála, hipp hopp alkalmassá vált a terasz a hűsölésre, még apa is kényelmesen befért a kis kék pancsolóba.

Azóta is téma itthon a fürcsizés, és gyermek még nem várta úgy a nyár végét, mint Manó, ha szóba kerül, hogy az utolsó héten célba vesszük a kiválasztott „szállóvodát” – ő így hívta el, és rajta ragadt. Addig marad az oviudvar jelenleg legkedveltebb része, a zuhanymedence, ahová csak fürdőruhában érdemes menni, és amikor először megláttam a frász tört ki, hogy milyen mélynek csinálták meg. Arra gondoltam: „Istenem, hány óvónéni és dadus kell majd ahhoz, hogy minden kisgyereket szemmel tartsanak, ha ezt megtöltik a nyáron?” Egészen addig néztem ferde szemmel és bizalmatlanul az építményre, amíg idén az óvónénik be nem jelentették a forró napok beköszöntével, hogy a hőségre való tekintettel be fogják üzemelni.

Már éppen arra készültem, hogy beszélek velük a lehetőségekről, és azon töprengtem, el ne felejtsem megnézni a tavalyi Minnie egeres úszógumink állapotát, és ha bármi gond van vele, hol vásároljak egy újat, amikor közölték, hogy a medence sem természeténél fogva, sem előírás szerint nem feltölthető. Anya még nem örült úgy a csak pár éve bevezetett padlóborításnak, mint akkor én. Az ugyanis nem tartja magán a nedvességet, hanem szépen beszívja.

Jól is néznénk ki, gyakran lenne árvíz az oviudvaron. Ez azért megnyugtató volt, még ha szégyelltem is magam a kettős ostobaságomért. Egy, mert feltételeztem, hogy ilyen veszélynek tennék ki az úszni nem tudó kicsiket, és kettő, mert nem nézek ki egy ilyen vízelvezető képességet az új műszaki megoldásokból. A túlzott anyai aggodalomról már nem is beszélve.

Manó persze minden nap lejelenti, ha éppen volt zuhanyzás, és örök beszédtéma a fürcsi. Igen, nagyon is megértem. Meleg van. És akkor még finoman fogalmaztam. Ő pedig nagyon bátor. Annyira, hogy kijelentette, majd ő megtanul úszni, és engem is megtanít. Biztosra veszem, hogy észrevette, ez irányú vele kapcsolatos aggodalmamat. Merthogy anya parancsba adta: „Márpedig úszógumi nélkül sehová” Akarom mondani semmilyen vízbe, kivétel a kád.

Ott várakozik a szekrényben a tavalyi, az idei új, a búvárszemüveg, a karúszó, és az összes még használható és új fürdőruha is. Nem, nem felejtjük el bepakolni. Kitüntetett helye lesz a bőröndben. Nem, még nem tesszük be, mert addig még fogunk haza utazni, és ott nem lesz szükség rájuk. Igen, apa vezényletével lemerülhetsz majd a víz alá. Igen, én is ott leszek veletek. Igen, bejöhetsz majd mélyebb vízbe is, de szigorúan úszógumival és szülői felügyelettel. Nem, nem kell bemenned apa után a hideg hullámmedencébe. És igen, lecsúszhatsz a vízi csúszdán a gyerekmedencében. És mindez nyár eleje óta, és hetente hétszer. Izgalom és várakozás az van.

Kis gyermeki eszének még felfoghatatlan, hogy mikor lesz nyár vége, és hogy most mi van. Egy a biztos, az úszógumi a szekrényben, amit néha elő kell venni, hogy megvan-e még, és aztán már fejben is bátorkodni a gondolattal, hogy azért néha ugye leveheti. Csak egy percre. Anya, te majd nem nézel oda. Ott lesz apa. Tőlem meg csak egy fáradt poén telik ilyenkor: „Persze, hogy leveheted, aludni nem abban fogunk…”