Nem csalódtam ezúttal sem. Olyan ez a regénye is, mint a legfinomabb aszúbor, vagy hogy saját ízlésvilágomhoz igazítsam a hasonlatot, mint egy Mozart bonbon, melyben marcipán és mogyorókrém bújik meg a legfinomabb nemes étcsokoládé alatt. Mindenre figyelni kell, mindennek mélyebb értelme van, ami ott rejtőzik, a sorok között. 😍
Egyszerű gondolatok páratlan szépirodalmi stílusba öltöztetve, hosszú mondatok, melyeken mégsem lankad el a figyelem, s ha már nem mélységükért figyelek rájuk, hát azért, hogy az eleje passzol-e a végével. Elképesztően emelkedett szóhasználat, és csodálatosan megfogalmazott gondolatok, melyek méltók 85 évhez.
Hogy az Olvasó legalább némi betekintést kapjon a történetbe, ide másolom a Wikipédia erre vonatkozó szakaszát:
A Für Elise Szabó Magda regénye, egy kétkötetesre tervezett mű első része, amely 2002-ben jelent meg először az Európa Könyvkiadónál, a szerző 85. születésnapjára. A könyv hihetetlen sikert aratott, mintegy százezer példányban elkelt és az irodalmi lapok is több tucat kritikát közöltek róla, számos nyelvre lefordították.
A regény címe Beethoven parányi mesterművére utal, melynek nincs szövege.
Dódi és Cili, azaz Szabó Magda és szülei által örökbe fogadott testvére: Bogdán Cecilia 1917 és 1935 közötti életét kísérhetjük nyomon a Trianon utáni Magyarország sajátos történelmi és társadalmi körülményei közepette, Debrecen városában. Ők dúdolják a dallamot gyermekkoruk során, különféle helyzetekben ezáltal felkészülve az élet bonyodalmaira.
Dódi, vagyis Szabó Magda, nem írja meg azt a pár sornyi szöveget Beethoven szerzeményéhez (Für Elise), amit annyira kért tőle testvére, viszont ír egy regényt, nagyrészt Cili kedvéért, az ő emlékére, és persze azért, mert „az élet kilencedik évtizedében elkerülhetetlen a múló idővel való szembenézés.” (Sz. M.)
Ennyit a kötelezőről. Első javaslatom, hogy az ne olvassa, aki csak valami szórakoztatót akar a kezébe venni. Nem találja majd meg a számítását. A Für Elise mélységei messze túlnyúlnak a hétköznapokon és a fantázián is, az elme és a lélek olyan feneketlen bugyraiba száll alá, hogy az ember egy idő után önkéntelenül is lelassítja az olvasást. Mert érteni akar kb. mindent. Azt is, ami nincs kimondva, amit csak érezni lehet. És van, hogy az Olvasó visszatér egy-egy mondatra egyszer, kétszer, akár többször. És megdöbben, mit is jelent valójában a szépirodalmi fogalmazásmód.
A maiak olyan távol állnak tőle! Alapvető a hibátlan helyesírás és a magyaros mondatalkotás. Van, akinek már ezzel is problémája van. Szokták mondani, hogy a lényeg a tartalomban van. Nem értek egyet! Ha a "külcsín" hibádzik, már nem olyan lelkesen olvasok tovább.
Szabó Magdánál ez nagyon is rendben van, csodákat alkotott, és így túl a Katalin utcán, az Ókúton, a Régimódi történeten és a Születésnapon azt mondom, jöhet a következő gyöngyszem. Vajon mi lesz az?😉
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése