bellAtristic

 A mai napon a Smaragd Kiadó (itt jelent meg az én könyvem is) egyik szerzőjének könyvét szeretném a figyelmetekbe ajánlani. 

Elena Honoria: A varázslónő c. regényéről van szó. 

Könnyed, nyári kikapcsolódásnak is lehetne szánni ezt a könyvet, ha azt vesszük, mennyire olvastatja magát. Szó szerint fut az ember szeme a sorokon, a hangvétel közérthető, hétköznapi. Elena nagyon jól ír, az ember - bárhol is álljon meg olvasás közben - mindig alig várja, hogy visszaüljön a könyvhöz, hogyan folytatódik a cselekmény. Észre sem vettem, s máris jó húsz oldalt elolvastam rövid időn belül.

A témáról csak menet közben, és nem túlzok, amikor azt mondom, hogy napokkal később derült ki számomra, hogy mégsem olyan egyszerű. Nem lehetett csak úgy túllépni rajta. 

Érdekes volt olvasni, hogyan hozott össze a szerző egy fantáziavilágot a valósággal. Elején talán még furcsának is tűnt, míg meg nem értette az ember, mire fut ki a fő cselekményszál. De mindig hozzá kell tenni: az éppen aktuális olvasó számára.

A Varázslónő és a Mágus mindent elsöprő és mindent felülíró, szenvedélyes szerelme, amelynek alakulása aztán mégis nem várt befejezést hoz a hagyományos szerelmi történetek mércéjével mérve. Egy varázslónő, aki úgy ápolja a hétköznapi emberek szerelmi életét, úgy hoz létre kötődéseket, hogy számára tiltott ez a dolog, neki le kell mondania róla. Felmerülhet a kérdés, akkor hogyan szentelheti ennek az életét hitelesen? 

Igen, a szerelem érzelmi hullámhegyek és völgyek sorozatos egymásutánját jelentheti a hétköznapi ember számára is, hát még így, hogy főhőseink mágikus képességek birtokában vannak. Azt azért kicsit  sajnáltam, hogy a boldogság olyan kevés helyet kapott (hogy 30 évig éltek együtt boldogan, csak pár sorban szerepel meg), míg a dráma igen nagy szerepet játszik a főhősnő életében.

Az élet, a valódi élet ilyen lehet, mégis talán kicsit pozitívabb végkicsengést vártam volna. Valahogyan... 

DE:

Nem mehetek el bizonyos, számomra fontos dolgok mellett.

Az olvasmányok, melyekben varázslókkal, varázslónőkkel (idesorolhatjuk a papokat, gyógyítókat, látnokokat és mágusokat is) találkoztam, mindig nagyon jelentős szerepet osztottak ezekre a szereplőkre. Mert olyan tudást, bölcsességet, képességet birtokoltak, amely minden más szereplő fölé emelte őket. 

Ebben az esetben sem egy átlagos nőről van szó, aki megtanul varázsolni, hanem egy különleges képességekkel bíró, elhivatott nőről, aki olyan dolgokon megy keresztül a történet során, hogy az még tovább fejleszti őt, még erősebbé válik a végén. És szerintem ez lehet itt a kulcsmotívum.

A jellemfejlődés. Attól lesz még elgondolkodtatóbb, hogy mindazt, ami formálja, próbára teszi, boldogságot, és ugyanakkor szenvedést hoz a számára, az emberi világban tapasztalja meg. 

Minél jobban távolodom ettől az olvasási élménytől, annál erőteljesebbé válik a gondolat, hogy egy feminin világba csöppentem a történet során, amit  a magam részéről pozitívan értékelek, mert szeretek erős, okos, intelligens nőkről olvasni.😉