KÖNYVAJÁNLÓ – MKMT-s könyvek
Oláh Timi: Lélektér
Amikor azon
gondolkodtam, mi legyen az idei évem első MKMT-s könyve, hamar dűlőre jutottam.
A polcomon már nyár óta ott figyelt egy gyönyörű kötet, amelyről sejtettem,
hogy pont a legszürkébb, leghidegebb téli napokat deríti majd fel.
Timi alkotói munkásságára már akkor felfigyeltem,
amikor az első posztjait, bejegyzéseit olvastam, hallgattam a közösségi
médiában. Én is spirituális embernek gondolom magam, de az, amit ő letesz a
témában, sokkal mélyebbre nyúlik, sokkal alaposabb, és sokkal jobban meg tud
szólítani, mint bármi, amit eddig olvastam vagy hallottam.
A Lélektér egy elképesztően szerteágazó alkotás
mindössze 205 oldalban. Tökéletesen alkalmas arra, hogy felébressze az Olvasó
érdeklődését a spirituális világ iránt, és ugyanakkor erőt, hitet, pozitív
gondolkodást, és elmélyülési vágyat adjon a rohanó hétköznapokon.
Amit már régóta szerettél volna megkérdezni, aminek
már régen szerettél volna utánaolvasni, és amiről már sokszor megkíséreltél
elgondolkodni… – nos, pont ezeket a kérdéseket veti fel, és igyekszik az
átlagember sietségének és idejének megfelelően meg is válaszolni. Hozzáteszem,
remekül csinálja, mert azt mondja, nem kell mindenre válasz. És bizony nem
feltétlenül az övé. Ő már pontosan tudja, hogy sok olyan kérdésünk és kételyünk
van, amire nem kívülről jön a felelet, hanem valahonnan belülről, a lelkünkből.
Olyasmire invitál, ami nagyon nehéznek tűnik: „Állj
meg, lassíts le, szakadj el egy kicsit vagy akár hosszabb időre a mobilodtól,
és csak létezz!” Nem is hinné az ember, hogy ez milyen – szinte –
teljesíthetetlen feladat napjainkban. Mégis ott fogjuk csak érezni a szabadás
ízét és a megnyugvás békéjét.
Én is kerestem azokat a perceket, amikor úgy
olvashattam Timi sorait, hogy éppen csend volt körülöttem, hogy minden mondata
célt találjon. Mert igen, ha megtaláljuk a háborítatlan nyugalmat, talán még
félünk is tőle. Annyira szokatlan, annyira természetellenes. Pedig ha egyszer
ráérzünk az ízére, többé nem fogjuk elengedni.
Ez a könyv dísze lesz a polcomnak, és ajánlom a
kedves olvasók figyelmébe is, mert néha kell az a csésze kávé, és vele a béke,
amelyről az „Egy kávé mellett” c. írás is szól, és a Tiktokon is felolvasom. És
ez csak a kezdet!
Nagyon köszönöm!😇🫶🏼
VálaszTörlésBármit is írsz, annak mindig itt is lesz helye!:-)
VálaszTörlésaranyos vagy, köszönöm!:)
Törlés