KÖNYVAJÁNLÓ – SIKERKÖNYVEK 2024

Karády Anna: A kegyúr

Egy remekbe szabott regényt ajánlok most a kedves Olvasó figyelmébe. Karády Anna neve a Füredi trilógia, a Cigányélet grófi módra és a Zserbó I.-II. után garantálta egy újabb briliáns történet létrejöttét. Izgalmas élményben volt részem ezúttal is.

Már a borító is egy fajsúlyos tartalom sejtelmét hordozza magában, amelynek főszereplője egy híres történelmi személy, Erdődi Péter. E név hallatára előfordulhat, hogy elsőre csak azok kapják fel a fejüket, akiket a történelem iránti érdeklődésük szélesebb látókörrel ajándékozott meg, ezért tisztában vannak vele, hová köthető ennek a karizmatikus egyéniségnek az életútja.

Ha azonban hozzáteszem, hogy olyan nagyságok mellett élt, és emelkedett elképesztő hatalmi magasságokba, mint Hunyadi Mátyás, vagy Ulászló, és elérte, hogy ma az utókor Dózsa György nevére is emlékezzem, akkor már tudjuk hová tenni az alakját.

A szerzőnő komoly kutatómunkát végzett a főszereplő kapcsán és a történelmi hátteret illetően is, és ezekre a forrásokra építve hozza elénk ezt a kort és a benne zajló eseményeket, különös tekintettel a török veszedelemre, amely akkor már igencsak kilátásban volt. Következetesen és szépen, a kor szokásainak és szellemének megfelelő ízességgel és szóhasználattal fogalmazva építi fel azt a világot, amelyben még a jobbágyság és a hűbérúr viszonya uralkodott. Felemelkedni a szegény ember ivadéka csak akkor tudott, ha megvolt hozzá a képessége, hogy pap vagy katona legyen.

Péterben mindig is forrott a vágy, hogy fegyvert foghasson a török ellen, és ebben legjobb barátja is támogatta, aki hűségesen játszotta vele már gyermekként is azokat a játékokat, ahol csatáztak az ellenséggel. Előtte két út is állhatott volna. Vagy marad az apja mellett, és kerékgyártó lesz belőle, mert minden képessége és esze meglett volna hozzá, vagy valóban magasabbra tör, és megkeresi azokat a lehetőségeket, amelyek segítségével harcba szállhat.

Nehéz a döntés, mert kellene egy utód, aki a kerékgyártás mesterségét is tovább viszi. Bölcs azonban az édesapa, mert meglátja fiában egykori önmagát, s bár berzenkedik a veszélyes pályától, mégis megtanítja lassanként fiának mindazt, amit ő maga is ügyesen gyakorolt egykor. Kezdetben még csak három fia van, akiket így a paphoz küld tanulni anyjuk kifejezett vágyára, hogy azok többre vigyék náluk, így ki-ki a maga képességei szerinti sikerrel végzi tanulmányait. A legidősebb lesz aztán az, akiben olyan becs- vagy inkább a nehéz, jobbágysorból mindenáron kitörni akaró feltörekvési vágy gyúl, hogy azzal nem csak magát, hanem testvéreit is támogatja. Egyre magasabbra tör, majd felnőve és vagyonhoz jutva, amit megszerzett, azt megosztja az ifjabbakkal, hogy minden a család tulajdonában maradjon.

Nem marad ki a romantika sem, de ez is fajsúlyos történetszállal jelenik meg a regény során, édes-bús vonulatában olyan szenvedélyek és indulatok forrnak, amelyekből világosan kiderül, hogy sorsszerű találkozásról van szó. A fekete mágia is előkerül, mint a kor Magyarországon is halállal büntetett veszedelme, de a szerelmeseket semmi sem állíthatja meg, semmi sem választhatja el egymástól. Úgy tűnik, a halál sem.

Közben pedig betekintés nyerünk a politikába, a történelem alakulásába, a magyar főúri arisztokrácia és a főpapok szövevényes világába. A trónutódlás központi kérdése, és az intrika ebben a regényben is jelentős szerepet kap, és megismerhetjük az uralkodót és annak gyönyörű feleségét olyan nézőpontból is, amely jócskán ellentmond a róluk készült mesesorozatnak.

Jó példa ez a könyv arra, hogy úgy is lehet ismerkedni a magyar történelem eseményeivel és nagyjaival, hogy közben nem álmosodunk el egy tan- vagy szakkönyv fölött, hanem éppen ellenkezőleg, izgalmunkban és sokszor döbbenetünkben faljuk az oldalakat egymás után. Igen, az írónő használta a fantáziáját is a regény megírása során, de hát hogy is fogalmazott ő maga az Utóhangban?

„A történet fikció – amelyet a valóság ihletett.”

Őszinte lelkesedéssel ajánlom minden kedves érdeklődő figyelmébe!

 

KÖNYVAJÁNLÓ – MKMT-s könyvek

J. Simon Aranka: Harc a Nymen bolygóért

Egy egészen különleges könyvet szeretnék a kedves olvasók figyelmébe ajánlani. A címe alapján első nekifutásra sci-fire készültem, és arra, hogy kilépek majd képzeletben a világűrbe. Őszintén szólva, földönkívüli lények és tájak jelentek meg előttem, a Star Wars világa ugrott be. Hatalmas meglepetés ért, ahogy egyre jobban belelendültem a történetbe. Hatalmas pozitív meglepetés. Valóban gyakran kilépünk a földi életből a könyv lapjain. Nem akárhol landolunk azonban…

Sokat gondolkodtam, hogyan írjak róla úgy ajánlót, hogy nem árulom el, mire döbben rá az Olvasó, amikor végül kibontakozik a történet, világossá válik a szereplők kiléte, és fény derül a végső célra. Egyetlen mondattal megfogalmazva, anélkül, hogy nyíltan kimondanám, annyiban foglalnám össze: a jó és a rossz harca. Kicsit más köntösben. Kicsit közelebb az emberekhez, elsősorban a fiatalokhoz. Hiszen a legfontosabb főszereplők gyerekek. Akik a legkönnyebben befolyásolhatóak a csínytevésekre, de éppígy a legfogékonyabbak a jótettek és pozitív gondolatok befogadására is.

Egy régi történet sejlik fel az emberben, egy olyan ősi történetfüzér, amely ma is aktuális, és mindig is az lesz. A szerző más nevet adott a szereplőknek, a jóknak és a rosszaknak egyaránt, más a helyszínek megnevezésre, és más annak a két fajnak – ha lehet így nevezni azokat a földöntúli lényeket – az elnevezése is, akiket a mai ember nagyon is jól ismer, jóllehet a szerzőnek teljes igaza van abban, hogy hajlamosak vagyunk megfeledkezni róluk, bár harcainkat valóban a köztük lévő ellentétek pengeélén vívjuk.

A rosszak vagy gonoszok nagyon emberi neveket kaptak, tulajdonságokról nevezte el őket a szerző, amelyek igen találóan fejezik ki azokat a negatív jellemvonásokat, amelyek megkeserítik a földi halandók mindennapi életét. Pontosan és nagyon találóan beszélgetnek is egymással, amikor azt a feladatot kapják, hogy rontsák meg az embereket, és fordítsák a jók ellen.

Nagyon jó volt olvasni ezt a történetet, mert olvasmányos, kalandos és igen tanulságos eseményeket írt le. Lenyűgöző volt a helyszínek leírása, mindenhol szinte ott éreztem magam, annyira szemléletesen mutatta be a környezetet az írónő. Világosan fel lehetett ismerni, miről is szól burkolt formában a könyv, és felemelő volt a tudat, hogy bár a rosszak mindvégig próbálkoztak a jók legyőzésével, azok annyival erősebbnek bizonyultak náluk, hogy szinte esélyük sem volt a győzelemre.

Érdekes volt ilyen megközelítésből olvasni az ősi történetet, és bevallom, voltak olyan részek, amelyeknél meghatódtam, és bizony könnyek szöktek a szemembe olvasáskor. Igen, hajlamosak vagyunk elfelejteni, milyen jónak lenni, hajlamosak vagyunk olykor behódolni a negatív érzéseknek, gondolatoknak. Megnyugtató azonban, hogy ez nem megbocsáthatatlan, ha rájövünk a hibánkra, megbánjuk, és a jóvátételre törekszünk. Minden döntés kérdése? Meglehet. Csakugyan. Bizonyára. Igen, azt hiszem, ez végeredményben igaz, minél többet gondolkodom rajta.

Főhősünk, Peti is onnan indul, hogy egy durcás, mogorva, undok kamaszként él a családja körében, talán ezért találja meg őt legfőbb jó és a legfőbb gonosz is, hisz ez valóban egy olyan korszak az ember életében, amikor ez a két oldal látványosan tusakodik az emberben. Ő pedig tanul. Tanulja, hogy mi a rossz, és annak mik a következményei. Aztán pedig eldöntheti, hogyan fordítja azt át jóvá, hogy minden ismét rendben legyen körülötte, mert rájön, hogy mi igazán fontos az életben.

Nagy örömmel ajánlom ezt a könyvet, és habár műfaja ifjúsági kalandregény, mégsem csak fiatalok figyelmébe. Jól tudom, hogy az idősebb generációk még a régi, hagyományos történeteken nevelkedtek fel, mégis azt javaslom, lapozzák fel ők is ezt a remek olvasmányt, mert talán némileg más szemmel néznek majd a kezdetekre, és világosabban, s talán egyszerűbben is láthatják a bennük rejlő sok igazságot. Ahogy haladtam előre a történetben, úgy vált teljesen egyértelművé, mi is áll az események hátterében, és sokszor már kíváncsian vártam, hogyan írja le a szerző mindazt, amit már ismertünk eddig is, itt azonban újszerű, másként ecsetelt szavakkal találkozhatunk ugyanazzal.

Köszönöm ezt a remek élményt, és bár könyvajánlóm ezúttal szándékosan lett ilyen rejtélyes, és forró kását kerülgető, de nem szeretném elvenni egyetlen érdeklődő legteljesebb ráébredését és élményét sem, melyet nálam is elmélyült és nagyon érdeklődő olvasás kísért. Felmerült bennem az is, valóban találó-e a cím. Tényleg a Nymen bolygóért folyik a harc vagy sokkal inkább a Földért? Vagy valami másért, amelyet Nymen jelképez? Nos, mindenki döntse el saját maga.

 

 

 

KÖNYVAJÁNLÓ – Sikerkönyvek 2024

Budai Lotti: A viaszszobrász

Kíváncsian vártam a sorozat következő részét. A parfümkészítő és A festőművész után ismét nagy várakozással vettem a kezemben Budai Lotti öt érzékre építő munkájának ezt a kötetét. A téma ezúttal a tapintás, a viaszszobrászat. És ha már ezt az anyagot vesszük elő, akkor Franciaország, híres emberek, na és persze Madame Tussaud.

A szerző minden bizonnyal ismét elképesztő háttérmunkát végzett a történet leírásához és az alakok megformálásához, amiről a könyv fényesen tanúskodik. Visszarepít bennünket a 18. század végi franciahonba, XVI. Lajos és Marie Antoinette uralkodásának idejére, amikor kitör a forradalom, és óriási változások mennek végbe az országban, és ennek hatása egész Európára kiterjed.

A viaszszobrásznő, Suzanne egy korabeli polgárasszony, akit kivételes tehetséggel és lehetőségekkel áldott meg a sors, hiszen a később híressé vált Madame Tussaud mellett, sőt vele versengve, ő is megnyitja és felvirágoztatja viaszszobor műhelyét, ahonnan aztán saját kiállítására kerülnek ki remekbe szabott műalkotásai, melyeknek egész Párizs csodájára jár. Sikeres üzletasszony, tehetséges művész, jó anya. Túl jó és kedvező ez a kor viszonyaihoz képest. Nem is fenékig tejföl az élete, hiszen férje – akinek mérsékelt megélhetést biztosító nyomdája van – miután csalódottan tér meg a tengerentúlról, ahová azért áll be a haza szolgálatára, hogy vérmes reményeket tápláljon előrelépését tekintve, ami a tiszti rangot illeti, arra ér haza, hogy felesége az, aki átvette a családfenntartó szerepet. A kor szemlélete szerint azonban egy feleség feladata nem az, hogy kitűnjön vagy közéleti szerepet vállaljon, hanem hogy meghúzódjon a tűzhely mellett, szépen nevelje a gyermekeit és férjének hű támasza legyen.

Ám Suzanne férje hazatérte és kifejezett elvárása ellenére sem mond le kivívott exisztenciájáról. Folytatja úgy tovább, ahogyan addig. Ez pedig megtöri az amúgy is ingatag kapcsolatot, amely fokozatosan elmérgesedik. Hogy hová jutnak végül, az kiderül a könyvet olvasva.

Szót kell azonban ejteni még a történelmi háttérről is, amely igen részletesen és alaposan megjelenik a történet során, és ez alatt nem csak a politikai és társadalmi problémák taglalását értem, hanem előtérbe kerül a nők helyzete, és az ő helyzetük megújulásáért és konvenciók alól történő felszabadulásáért vívott harc is.

Ilyen szempontból nagyon szerencsés nézőpontból szemlélhetjük az olykor igencsak tragikus és hátborzongató eseményeket, hiszen főhősnőnk aránylag jó csillagzat alatt vészeli át a legtöbb történést, és köszönhetően bátorságának és okosságának, minden helyzetből talál szabadulást. Persze neki is megvan a maga keresztje a történet során, hiszen rátalál a szerelem is, de a vonulat nem a pozitív történetszálak közé tartozik.

Én személy szerint kicsit hiányoltam a főhősnő mesterségének valamivel részletesebb említését, az alakok megalkotásának mikéntjét vagy a viasz megformálásának menetét, valamit, ami közelebb hozza az esetlegesen olyan laikus olvasót a híres viaszfigurákhoz, mint amilyen jómagam is vagyok. Hozzá kell azonban tennem, hogy a történet olyan mértékben bővelkedett fordulatokban, izgalmakban, érdekességekben és a történelem leírásában, hogy az feledtette velem az eredeti hiányt, és azt feltételezem, hogy a szerző maga is másra akarta helyezni a hangsúlyt ezúttal.

Ez a történelmi korszak érthetően annyira hangsúlyos változásokat hozott Franciaországból kiindulva Európába is, amik mellett még a mai napig sem lehet szó nélkül elmenni. A szabadság számos formájáért folytatott küzdelem ma is aktuális téma sok országban, és a nők helyzete sem oldódott még meg, ha egészen őszinték akarunk lenni.

Budai Lotti olyan adatokra és tényekre hívja fel a figyelmet, ami az utókornak is fontos lehet a jövőben, nem szabad azokat elfelejteni, tovább kell dolgozni megvalósításuk érdekében. Nem véletlen tehát az üzenete sem, melyet az utolsó mondat sugall számunkra:

„– Csak abban az egyben bízom… hogy ha ez a világ eljön… az emberek, és főleg a nők, nem felejtik majd el, hogy mi mennyit küzdöttünk érte. És értük.”

Jó szívvel ajánlom A viaszszobrászt minden kedves olvasó figyelmébe, és érdeklődve várom a következő részt!

HA MÁR ISKOLAI STRESSZ....

...AKKOR INDULHAT A MÚLTIDÉZÉS😃

Régi gimis osztálytársaim még biztosan emlékeznek azokra a „remekbe szabott” történelemórákra, melyeket a mélyen tisztelt és rettegett Jánosi tanár úr vezetett igen hatásos módon. Legalábbis minden bizonnyal ez volt a célja a módszereinek, amelyektől kezdetben még tömegesen féltünk, aztán ahogy haladtunk előre a tanulmányainkban, már inkább csak afféle kamaszos iróniával, szinte szórakozva szemléltünk. A szorongás, a stressz ezeknek az óráknak nélkülözhetetlen része volt. Akkor is, ha nem feleltünk…

Az idősödő tanárúrról köztudott volt, hogy egy baleset során, melyben éppen egy diákját mentette meg, ugyanakkor elvesztette az egyik lábát. Ennek következtében jellegzetesen bicegő járást vett fel, és már messziről hallható volt a lépéseinek semmivel össze nem téveszthető hangja, ahogy a terem felé közeledett. Mindig rajta volt az elmaradhatatlan fehér köpeny, és a hóna alól sosem hiányzott a tankönyvei között cseppet sem meglapuló napló. Ez az eszköz csodákra volt képes, főként, amikor dühös volt. Repülni tudott. Be az osztályterembe, ha éppen túl hangosak voltunk, át az éteren, szerencsés esetben a tanári asztal közepéig, ahol aztán azt kutattuk, vajon egyben maradt-e, vagy van olyan szerencsénk, hogy ripityára szakadt.

Nem volt. Jól bírta a gyűrődést. Tanár úr aztán besántikált a terembe, amitől egy-kettőre síri csend támadt az osztályban, és csakhamar gyakorlattá vált, hogy próbáltunk láthatatlanná válni, belebújni a füzetünkbe vagy a könyvünkbe, kinek mi volt elővéve. Ó, milyen „szép” idők voltak! Csak úgy zizegett a feszültség a padok között, mert tudtuk, hogy jön a felelés, s ha tanár úr úgy ítéli meg, akkor majd’ egész órás lesz, attól függően, hány embernek kellene javítania.

Így aztán leült, maga elé húzta a tanári asztal krétaporos lapjától fehér opált magára húzott átlátszó, műanyagfedelű naplót, és kinyitotta. Mindjárt az elején. Aztán lapozni kezdett. Olykor lassan, de többnyire elég dinamikusan, miközben orrára tolt szemüvege fölött vette szemügyre egyikünket-másikunkat. Tisztán előttem van a rövid szürkülő haja, amely a sündisznó tüskéinek módjára meredezett az ég felé, ahogy reggel sebtiben megigazíthatta. Ahogy haladt előre, úgy jött felszabadult sóhaj innen-onnan. Voltak, akik azt hitték, hogy túlért rajtuk, így az ABC másik felének balszerencsései kezdtek remegni a feszültségtől. Úgy sejtem én, sokszor tudta már pontosan, mielőtt kinyitotta volna a naplót, hogy kit fog kihívni, mert amikor már gyérült a lapok száma a vége felé érve, hirtelen visszahúzott egy adagot, és végül ott nyitotta ki, ahová időközben feltűnés nélkül betette a tollát, de az is lehet, hogy már a szünetben is ott volt.

A delikvens, akinek a neve végül elhangzott, előbb magába roskadt, aztán felkészült a legrosszabbra. Ha tanult is megizzadt a végére, mert ki kellett állni az osztály elé, a tanár úr mellé, és mondani, csak mondani, amit az az elmúlt órán lediktált. Ha ismerős volt számára a tananyag, egy darabig tudtak segíteni a közelében ülők. Egészen addig, amíg a szigorú pedagógus rájuk nem dörrent. Ott volt a vége.

Fellélegzés azonban még akkor sem volt, ha véget ért a felelés, mert a tanár úr nem könyvből tanított, és nem azt kérte számon. Ehelyett elkezdett beszélni. Szabadon. Dicséretére legyen mondva, hogy nem használt papírt, bár én mindig is messze ültem tőle, szóval erről érdemben a régi társak tudnának mesélni. Az viszont szintén nagyon stresszes volt, hogy csak nagyon ritkán írt a táblára emlékezetem szerint, vagyis gyorsíró módjára kellett (volna) jegyzetelni az óráin, és mindig úgy szedtük össze egymástól, ha valami fontos adat vagy tény kimaradt a saját jegyzetünkből.

Hogy hatékony volt-e az a fajta óravezetés, nem tudnám megmondani. A saját élményem a végén egy majdnem elbukott érettségi lett, amikor is a rengeteg tanulnivaló anyag közepette már nem jutottam el a 20. századi eseményekig, és pont belehúztam. A történelemórákból leginkább csak ezek az elképesztő jelenetek maradtak meg, és még ma is mindig az jut az eszembe, milyen más lett volna, ha egy olyan pedagógus tanítja nekünk ezt a tárgyat, mint későbbi kedves kollégám, az azóta nyugdíjba vonult Gyuri tanárbácsi, akire a gyerekek még most is szeretettel emlékeznek vissza. 

KÖNYVAJÁNLÓ – MKMT-s könyvek

Juhász Bálint: Időcsavar

A történet folytatódik…

„Lassú víz partot mos.” Leginkább ez a mondás jut eszembe, ha a szerző Időcsavar c. könyvére gondolok. Rögtön az után került a kezembe, hogy elolvastam az első részét, A kaput. Az első történet azzal ér véget, hogy megnyílik a kapu a világok között, és két teremtmény találkozik egymással. Egészen pontosan meglátják egymást. A fejlettebbnek tűnő, aki előzőleg már készült a találkozásra üdvözletet is mond, a másik azonban még nem áll ezen a szinten, ezért csak megéli, mint egy látomást. Ez utóbbi az ember, egészen pontosan egy lány.

És akkor várnánk, hogy a második részben, hogy innen folytatódnak az események, de e helyett ugrunk egy nagyot. Már-már csalódott is lehetne az Olvasó – jelen esetben jómagam – amikor elég hamar ráébredek, hogy jobb is ez így, mert ahhoz, hogy ők ketten értsék egymást, és értelme legyen a találkozásuknak, mindkét félnek késznek kell lennie.

Erről a felkészülésről szól a második könyv azzal a különbséggel, hogy most az emberek oldaláról élhetjük mindezt végig, miközben a pixinek (manók) szembesülnek egy nagy problémával. A dimenziókapuk – Hasadékok – túllépnek a kiszámítottság határán, és nem várt esemény következik be. Immár nem csak ők képesek megnyitni azokat, hanem egyszer csak ott lesz egy a világukban, méghozzá a legszentebb helyükön, és még az is felmerül, hogy azt mások nyitották meg. Ezek a mások pedig ártó szándékkal, támadólag jönnek az ő világukba.

Egyszerre kérdésessé válik, kinek is van szüksége segítségre. Az embereknek, akik ostobán és mégis módszeresen pusztítják saját bolygójukat vagy a pixineknek, akiknek meg kell védeniük az otthonukat. Hogyan is történik majd ez? Ez a rész még több kérdést vett fel, hogy az ember kíváncsian halad előre az oldalakon, milyen fordulatot vesznek majd a különböző események.

Ugyanakkor továbbra is nagyon érdekes gondolatmenetekkel találkozhatunk, filozofálás, fizikai és szellemi törvények, azok magyarázata, az univerzum működésének taglalása tarkítják a történetet, mely során betekinthetünk mindkét világ életébe, gondolatrendszerébe is. Főszerepben továbbra is a játékosság, de már előkerül a kaland, és a drámaiság is.

Még több varázslat, még több szellemi képesség és még több tudás a világról és saját magunkról. Egyszerre rájövünk, hogy a miénk az övék és az övék a miénk. Időnként ugyanazokkal a töprengenivalókkal szembesül valamennyi faj, és ugyanolyan megoldanivaló problémák jönnek szembe a mindennapokban. Az ember csak képességeinek igen kicsiny százalékát használja, de sokkal többre hívatott. Akkor látjuk be mindezt, ha olyan dologgal szembesülünk, amit hétköznapi szavakkal és indokokkal nem tudunk megmagyarázni. Amikor valami túlmutat az általunk ismert fizikai világ törvényein, és mégis ott van, talányosan.

Ezekkel a jelenségekkel, képességekkel azonban a pixinek már tudnak bánni, és fel is használják azokat az életükben. Magától értetődően és a mindenséghez tartozóan. Régóta felvetődnek ezek a dolgok már az emberiség számára is, de még mindig nem vagyunk azon a tudásszinten, hogy érdemben válaszolni tudjunk.

Az emberek nagy része túlságosan az anyagi világban él, pedig a megoldás a szellemi képességek és tudás fejlesztésében van. Úgy hiszem, ez a gondolatmenet is ismerős lehet a tudást és műveltséget kereső ember számára. Bálint megkísérli ezt újfent közelebb hozni az olvasók számára, mint már oly sokan mások előtte. Szép próbálkozás, el kell ismernem! Színes, kalandos, fordulatos, játékos, izgalmas meseszerű fantáziavilág, amelybe igaz szálak keverednek, egyre sűrűbben fonódnak össze, és ismét felmerül bennünk: vajon tényleg nem vagyunk egyedül ebben a nagy világegyetemben?

Érdeklődve várom a trilógia harmadik részét is!

 

KÖNYVAJÁNLÓ – MKMT-s könyvek

Juhász Bálint: A kapu

Hogyan fogjon neki egy szerző, ha szemléletet szeretne formálni, átalakítani, esetleg valami teljesen újat hozna létre? Honnan kezdjen neki, ha hiteles akar lenni, ha fel akarja hívni a figyelmet világunk alapvető problémáira, és tenné ezt úgy, hogy az a fiatalabbak számára is emészthető legyen? Hiszen kikkel lehetne mindezt elkezdeni, ha nem velük, akik még nem rendelkeznek kialakult véleménnyel, nézettel vagy világképpel?

Ők azok, akik jóval fogékonyabbak arra, hogy új vagy nem is annyira új, de társadalmi normáinktól meglehetősen eltérő módon is képesek legyenek nyitottak lenni az új irányzatokra. Akik, ha egy-egy arra nyitott, olvasottabb hozzáértő kimondja a „spiritualitás” szót, akkor nem rögtön valami negatív vonulat fut végig a gondolataikon, valami nagy érthetetlen, megfoghatatlan humbugnak tartják, amit hallanak e téma kapcsán.

Bálint könyve sok érdekes gondolatot, felvetés rejt magában, amelyek időnként inkább szólnak felnőtt fülnek vagy szemnek, de mégis arra vállalkozik, hogy megszólítsa az újabb generációkat is, mert a téma nagyon is aktuális. Régóta az. És régóta nem veszünk róla tudomást kellőképpen. Az emberiség kapcsolata a lakóhelyéhez, a Földhöz egyre égetőbb problémákat vet fel, és bár tudjuk, hogy nem jó irányban haladunk – és akkor még nagyon finoman fogalmaztam – mégsem teszünk ellene semmit vagy csak túlságosan is keveset.

Hajlamosak vagyunk azt mondani, hogy ugyan mit tehet az egyszeri, kis ember a bolygó megmentése érdekében, és hogy a valódi lehetőségek a hatalmasok kezében vannak, de a szerző arra is felhívja a figyelmet, hogy minden változás, fejlődés és előrelépés egyetlen apró lépéssel kezdődik. Sok apró lépésből pedig mégiscsak kisülhet valami monumentális, ha továbbgondoljuk a dolgot.

De hogy visszatérjek a könyvhöz, olvasás közben egész sor párhuzam jutott az eszembe. Kezdetnek rögtön felfedeztem némi párhuzamot A gyűrűk urával és a Csillagok háborújával is, hiszen ebben a könyvben éppúgy megjelennek a tündék és egyéb a Tolkien világához hasonlatos élőlények, mint egy olyan világ, ahol a különböző fajok, civilizációk képesek ellátogatni egymáshoz, sőt együtt élnek. Ez számomra legalábbis kicsit közelebb hozta az egész mondanivalót, és mivel az említett mindkét fantáziavilágnak hatalmas rajongótábora van, nem kétlem, hogy sokan fogják érdekesnek találni ezt a történetet is.

Ez által pedig azok a szinte játékos formában felvetett eszmefuttatások is sokkal emészthetőbbé válnak, melyek szerint bár a földi civilizáció is fejlett, de messze nem annyira, minta azok a fajok, ahol már nem a technika és az idő uralkodik, hanem a szellemi és spirituális irányzatok, és a természet közeliség. Ugye milyen ismerős felvetés? Élj összhangban együtt a természettel, és ne zsákmányold ki azt!

Boncor és Zorgó, a két főhős, már a bemutatásával is formabontó, ha úgy tetszik, rejtélyes. Még mielőtt megpróbálnánk őket valamely földi erdei vagy más állatfajhoz hasonlítani, gyorsan tisztázódik még a könyv elején, hogy nem a Földön vagyunk ám, bármennyire is az az érzése a kedves Olvasónak. Ilyen formán pedig nem azonosíthatóak egyetlen általunk ismert állatfajjal sem. De hogy a kérdés mégse maradjon tisztázatlan és zavarbaejtő, azt is azonnal megtudjuk róluk, hogy ők pixinek, afféle manók, és megkapják azt a feladatot, hogy felvegyék a kapcsolatot az emberekkel. Az első könyv az ő felkészülésüket mutatja be, mi szükséges ahhoz, hogy megnyithassák a kaput, amely nem kulccsal nyílik, hanem varázserővel, ill. „hétköznapi” vagy spirituális kifejezéssel élve: energiaáramoltatással.

És akkor máris világossá válik, hogy az emberekkel szemben ők miben fejlettebbek. Illetve, hogy ebben is. Ugyanakkor viszont két rosszcsont, jókedélyű, vállalkozókedvű, nagy tehetséggel és szorgalommal megáldott, mégis látszólag egyszerű gondolkodású teremtményről beszélünk. Mindezek összességétől válnak azonban az Olvasó számára mégis annyira szerethetővé.

A történet ott fejeződik be az első könyvben, hogy a sok gyakorlás és felkészülés után sikerül megnyitniuk a kaput. Előtte már látnak álmokat és jelenéseket, így van sejtelmük róla, kikkel találkoznak majd a másik oldalon. Ez nagy meglepetésként éri őket.

Innen folytatódik a következő könyv, és megvallom, igen kíváncsian várom a folytatást. Hogy miért? Erről még elárulok egy infót: az Olvasó már ebben a kötetben is kap egy kis ízelítőt a földi személyek mibenlétéről is. Nagy kérdés, hogyan fognak egymással boldogulni.

Minden bizonnyal kiderül a következő kötetből. Ahhoz viszont el kell olvasnod A kaput is, mert csak a jéghegy csúcsáról írtam ebben a pár sorban, és bizton állíthatom, érdemes a kezedbe venned Juhász Bálint fantáziavilágát nem kevés okossággal fűszerezve.

 

KÖNYVAJÁNLÓ – MKMT-s könyvek

Hári Tamás: Férfi dolgok

Málna, modellek és a fotózás, mindez tűzpirosban. Vajon mi sülhet ki ebből a sztoriból a borítója alapján? Egy olyan történet, amelyet akár hétköznapinak is nevezhetnénk bizonyos aspektusait tekintve, ha nem lenne tele olykor elképesztő, olykor vicces fordulatokkal, és ráadásul mindezt egy férfi szemszögéből megírva. Talán ez utóbbi a legnagyobb varázsa.

Eddig még nem olvastam a szerző egyetlen írását sem, de határozottan örülök, hogy ezzel kezdhettem. Nem hétköznapi már a felütése sem. Egyes szám első személyben vázolja fel a történet kiindulópontját, és ettől az embernek az lesz az érzése, hogy valami nagyon személyeset, nagy titkot tudunk meg róla. Egy meglehetősen keménynek mondható élethelyzettel indít, amelyet minden, a könyvről megtalálható linken elolvashatunk.

„Te ​mit tennél, ha egy nap arra érnél haza a munkából, hogy a nő, akit mindennél jobban szerettél, egy idegen férfival hentereg az ágyatokban?” Nehezen lehetne ennél durvább szituációt keresni az életben, de nem is törekszünk rá. Ez éppen eléggé pofon vág így, kiindulásképpen. A teljes nem értés állapotából indulunk ki. Mi a csuda vezetett ide? Nos, azért főhősünk csepegtet némi információt a házassága állapotáról, amiből azért kiderül, hogy nem lila köd lebeg már a szerelmesek feje körül, sőt, talán soha nem is lebegett. Egy elszürkült, érzelemmentes légkörben történik meg a kínos eset, amelyből hiányzik a beszélgetés és a harmónia. Legnagyobb problémaként ott lebeg a közös élet fölött, hogy a feleség nem akar gyereket, a férj pedig igen. Hogyan tovább ebben a helyzetben? Amikor egy nő még harmincon túl is fiatalnak érzi magát a gyermekvállaláshoz, és a testét félti emiatt bekövetkező változásoktól? Elhidegülés és külön utak.

Lehet azonban ezt szebben is csinálni. Már ha a feleséget nem a férje mellett érzett anyagi biztonság és a kényelem hajtja előre. Már pedig itt ez is felmerül. És akkor jöhet egy szerető, hiszen attól, hogy a férjjel már nem olyan intim a viszony, még vannak bizonyos szükségletek. Különös szála a történetnek, hogy úgy tűnik, mintha felcserélődtek volna a szerepek. A férj az, aki padlót fog a történtek után, ő az, akit hosszú időn át kell összekapargatni a környezetének, hogy újra értelmet nyerjen az élete.

Mégis. Abszolút elképzelhető egy ilyen szituáció. Az, hogy az egész regény egy férfi szemszögéből zajlik le, belelátunk a gondolataiba és az érzéseibe, szokatlan megvilágításba helyezi az eseményeket. Főhősünk végigéli az érzelmek egész tárházát, teljesen kiürül, mondhatni a béka feneke alá kerül, hogy aztán onnan szépen apránként újraépítse önmagát. Mindezt pedig teszi egy belevaló nő segítségével, aki az új szomszédja lesz. Kezdetben csak az látjuk, ahogyan főhősünket, Marcit felrázzák a legmélyebb letargiájából, aztán a történet végére arra is fény derül, hogy segítőtársa is elképesztő múltból érkezett mellé, és aztán persze megszületik köztük a nagy szerelem is, amely happy end-et kölcsönöz a történetnek.

Mindkét szereplőnk életútján akadnak tragédiák, egyikük sem dicsekedhet boldog múlttal. Talán éppen ez sodorja őket egymáshoz, hiszen csak az tudja igazán támogatni a másikat, aki pontosan tudja, mit jelent egy sorscsapás. Ahogy megismerjük az életüket, úgy válik a történet is egyre hitelesebbé, mert bár nem lennénk a helyükben, mégis nem egy ilyen történetről hallhatunk a környezetünkben vagy a médiában, bármelyik főhősünk életét szemléljük meg alaposabban.

A szerző ügyesen szövögeti úgy a szálakat, hogy a dráma és a humor éppen egyensúlyban legyen a történet során, és veszi rá az olvasót, hogy hol homlokráncoló döbbenettel, hol hangosan felnevetve kövesse a sorokat a végkifejletig.

Hári Tamás könyve sok gondolatot elindított bennem, de legfőképp azt, hogy minden helyzetből van felfelé, és nagyon szerencsés az ember, ha ebben akadnak segítőtársai és támogató környezete, s persze a kellő humorérzék sem utolsó szempont.

 

 

 

KÖNYVAJÁNLÓ – Az Év könyve 2023 TOP 10 

„Hazai szépirodalom” 2. rész

Jakupcsek Gabriella: Alul semmi

Sorozatom 2. részében egy olyan könyvet hoztam, amely nem regény, hanem inkább afféle tényfeltáró, elemző, beszámoló jellegű mű. Mindezek így önmagukban nem ígérnek túl érdekes folytatást, de megnyugtatom a kedves Olvasót, hogy módfelett annak bizonyultak. Köszönhető ez elsősorban az írójának, Jakupcsek Gabinak, aki ezúttal is jó alaposan beleásta magát a témába mindamellett, hogy a saját tapasztalatait is leírja a könyvben.

A cím alapján még sokesélyes lehetne a dolog, bár a lehetőségeket erősen behatárolja a szerző kulturált egyénisége. Mégis, itt is azt a módszert követtem, hogy nem néztem meg előre a tartalmat, hadd okozzon meglepetést. Okozott is, nem is kicsit, ami azt illette, milyen mélységekben ásott le a szerző.

A téma tehát egy nem is olyan régen nagyjából lecsengett, de még a mai napig is odafigyelésre és óvatosságra okot adó jelenség, a koronavírus járvány időszaka. Miután még jól emlékszem a karanténra, a vírustól való félelemre, a kijárási tilalomra, és az idősek idősávjára, bizony jólesett egy ilyen szerteágazó áttekintést olvasni azokról az évekről. Gabi tulajdonképpen minden aspektusából megvizsgálja a jelenséget, vagy legalábbis azokból mindenképpen, amelyek az ő és családja életére is hatással voltak.

Ahogy olvastam a sorait, igen komoly elviség mentén élte meg ezeket a hónapokat is, magától, a családjától, a környezetétől és a társadalomtól is felelősségteljes magatartást várt el, és mindenképpen azt is tanúsított. Az emberi viselkedés majd’ minden formáját bemutatja, amivel akkoriban találkozott, és meg kell hagyni, nagyon ismerős helyzeteket és mondatokat olvashatunk az egyes fejezetekben.

Betekintést nyerhetünk a múltba is, ami a járványokat illeti, visszanyúlunk egészen a középkorig. Történelmi adatok és események említésével válik még átláthatóbbá, hogyan alakult az emberek világa a kolera, a lepra, a himlő vagy más világméretű, halálos vírusok felbukkanásakor. Szinte mind jelen vannak máig is a köztünk, de csak alapos utána olvasással lát az ember tisztán, mit tett azért az orvostudomány, hogy ma már minél kevésbé vagy egyáltalán ne fenyegessenek bennünket.

Igaza van Gabinak, valóban megváltozott a világunk a pandémia óta. Elkerülhetetlen volt, hogy rajta hagyja nyomát a társadalmakon, a digitális világon, az emberi kapcsolatokon. Bármennyire szeretnénk gyermekeinktől távol tartani a kütyüket azok káros hatása miatt, ez egyre nehezebbé válik. Sok szolgáltatás és tanulási lehetőség csak a használatukkal valósítható meg, erre halad a civilizáció. Hiába, hogy visszahúzódott a világjárvány, de az általa okozott változások közül több itt maradt a nyakunkon, és nekünk együtt kell élnünk vele. Ilyen az online oktatás térhódítása is. jómagam is otthonról dolgozom magántanárként, és laptop segítségével tartom az óráimat. Elindult egy folyamat, az online tananyagok létrehozásával, és sok tantárgy esetében egyre csak bővül a paletta, mert a közoktatás silány minősége, szervezetlensége, túlterheltsége és emberhiánya miatt egyre több a magánórát vállaló szakember. Ez pedig egyre színesedő online eszköztárat igényel.

Egy másik területen is fájó hiányérzetünk maradt: a halottaink tekintetében. Nem egy tragikus történet marad hátra az utókor számára, amelyek során a koronavírus vette el úgy családoktól a szeretteiket, hogy el sem búcsúzhattak tőlük, nem foghatták a kezüket, mert a járvány miatt látogatási tilalom volt a kórházakban. Szörnyű időszakot éltünk át, és nem volt teljes a gyászolás folyamata. Megjegyzem, sokszor még akkor sem az, ha van lehetőség a búcsúzásra.

Gabi nem marad az országhatáron belül a történetek és a tények leírásakor, egészen átfogó képet ad, és az, hogy betekinthetünk olyan fejlett, nyugati országok intézkedésmódjába is, mint Ausztria, még inkább kinyitja a szemünket a nagyvilágra.

A könyv tartalmát illetően nem törekszem a teljesség leírására. Egy témát pendítek még meg, ez pedig a társadalom oltásokhoz való hozzáállása. Máig is ellentmondásos. Nagyon is. Felelősségteljes viszonyulás-e az, ha valaki nem adatta be, de közvetlen kontaktban van azzal, akinek otthon van az idős szülője, kisgyermeke? Esetleg a várandós felesége? Nehéz kérdések. Gabi a saját értékrendszere szerint válaszol valamennyi felvetésre. Bevallom, számomra igen szimpatikus módon.

A könyv címét illetően csak annyit mondhatok, nagyon találó, és elég hamar fény derül az okára. Amikor elolvastam az erre vonatkozó fejezeteket, arra gondoltam, na igen, ott a pont! Hogyan is működött az élet a járvány idején home office-ban dolgozó társadalmunkban? Olvasd el, és mosolyogni vagy grimaszolni fogsz, annyira igaz. 

Ajánlom az Alul semmi-t minden kedves olvasó szíves figyelmébe, aki bővebb és átfogóbb képet szeretne kapni erről a nem is olyan régi időszakról!

 

 

KÖNYVAJÁNLÓ – Az Év Könyve 2023 TOP10 

„hazai szépirodalom” sorozat 1. rész

Palotás Petra: A kastélykert álma

Blogom új sorozatának ötletét az a felütés adta, hogy tavaly az én novelláskötetem is szerepelt a szavazáson Szépirodalom kategóriában. Érdekes tapasztalat volt, mert már az is szívdobogást okozott, hogy ezt a lehetséges megjelölést kapta: az Év könyve.

Idén újra lezajlott a szavazás, és ezúttal is készítettem egy listát a nyertesekről. Számomra természetesen a Szépirodalom kategória TOP10-es listája bír jelentőséggel, mivel magam is ebben a zsánerben alkotok. A sorozat első része tehát a tavalyi első 10 helyezett könyvei közül válogat majd. Ezt követően belekukucskálok a tavalyi és az idei többi kategória győztes kiadványaiba is, és ajánlom majd szeretettel a figyelmetekbe.

Kezdem tehát éppen csak bevégzett olvasmányommal, A kastélykert álmával. Ezt a regényt szokásomtól eltérően úgy vettem a kezembe, hogy nem voltak róla előzetes infóim. Annyit tudtam csupán, hogy a szerző, Palotás Petra korábban ismert médiaszemélyiség volt, és manapság már nem Magyarországon él. Csinos, belevaló, jó fellépésű nő, aki írásra adta a fejét.

Így vettem kezembe a fent említett regényét, és milyen jól tettem! Inkább voltam kíváncsi, minthogy elvárásaim lettek volna. Na jó, talán némiképp mégis voltak… És mind egy szálig pozitív irányba fordultak. Az Olvasó egy nagyon érdekes, fordulatos, olvasmányos regényt tarthat a kezében, amelyben megannyi cselekményszál fut a maga útján, hogy végül egyetlen helyszínen, egyetlen nagy összefonódásban érjen össze ott, a kastélykertben.

A könyv a címét tekintve még több esélyes lehetett a tartalmát illetően, de amint belelapoztam az első néhány oldalba, minden képzeletet felülmúlóan érdekessé vált az olvasás. Hát persze! Egy nevelőotthon. Mint oly sok vidéki településen épített kastélyban, melyek létrejöttükor még egy-egy nemesi családnak adtak fészket, a fehérvárcsurgói épület is helyt adott sokféle célra az évek során. Mi abba a korszakába tekintünk be, amikor fiúk számára berendezett intézményként működik, és lakói egytől-egyig – legyen az gyerek vagy felnőtt – igen érdekes sorsot tudhatnak magukénak.

Mindezek közül egyedül az újdonsült igazgató és annak családja mondhatja el, hogy aránylag harmonikusan él, ők azok, akik valódi jótét lelkei lesznek a bentlakóknak. Sok tragédia és félresiklott esemény árnyékolja be a múltat, de a kastély és annak karként ölelő kertje igazi menedéket nyújt a bent élőknek. A történet során minden viselkedésformára, minden hátsó szándékra, tettre és érzelemre fény derül, és mire a végére érünk, nem csak hogy mindent értünk, de mindent meg is értünk, át is érzünk.

Lépegetünk múlt és jelen között a megértés kedvéért, amely ezúttal egyáltalán nem zavaró, sőt mi több, sok titokra így derül nagyon szép történetvezetéssel fény, sok az „Ahhha, már értem…. atyavilág!” – típusú felismerés. Kamasz szerelem szövődik, amely egy életen át tart, hogy aztán csak a két főhős életének alkonyán teljesedjen be, mégis olyan erős érzelem fűzi őket össze, amely átível kontinenseken, élettörvényeken, mert akiket Isten egymásnak teremtett, azokat semmi sem választhat szét.

A regény egyik varázsa az érdekes fordulatok mellett az, hogy valamennyi az életből vett. Nemcsak hogy megtörténhetett volna, de valós helyzeteket mutat be, azok minden pozitív és negatív végkimenetelével. Közben pedig tavaszra nyár, őszre tél következik gyönyörű leírásokkal és a kastélykert minden szépségének ecsetelésével együtt, amelyeket felemelő olvasni az emberek sokszor torz világának és 1956 visszáságainak hátterében. Igazi fellélegzés a természet évszakonkénti átváltozásának nyomon követése a társadalom legmélyebb bugyraiba való lemerülés közben. Az sem mellékes tudnivaló a könyvről, amely a végén található Utószóból derül ki, hogy Petra saját felmenőinek történetét viszi a regény oldalaira, ez pedig még hitelesebbé teszi a mesélést. 

Szívből ajánlom ezt a regényt minden kedves olvasónak, és ígérhetem, hogy remek történettel találkozik majd, aminek a végén ugyanaz a gondolat fogalmazódik meg mindannyiunkban: alig várjuk, hogy olvashassuk a Kékestetőt, a szerző legújabb könyvét (persze mindezek fényében érdemes lesz visszatekinteni is, és a többi regényével is közelebbről találkozni).