bellAtristic

KÖNYVAJÁNLÓ Laura meséi – 1. Kötet – Íku, Kesu és Tincsi mókusmeséi Ha ma valaki azzal a szándékkal megy be a Libri, a Líra vagy más könyvterjesztő hálózatok boltjaiba, hogy meséskönyvet válasszon a gyermeke számára, esetleg bevezette azt a szokást otthonában, hogy elalvás előtt legalábbis egy mesére összekuckózik a csemetéjével, akkor nincs könnyű dolga. Különösen igaz ez, ha egy szülő számára nem volt megszokott a saját gyermekkorából sem az olvasás, így még annyi támpontja sincs, hogy mit jelentett az ő generációjának a mesék világa. Az évek során, és különösen az utóbbi időben azonban egyre nagyobb hangsúlyt kapott és kap a mesélés, a történetek fontossága. Rengeteg színes kötet sorakozik a polcokon már az egészen aprócska csöppségek számára is, mondhatnám, nem lehet elég fiatal korban elkezdeni a szókincs és a fantázia gazdagításának ösztönzését. Nem kezdem most el itt sorolni a régi nagy klasszikusokat, sem az újonnan megjelent nagy favoritokat. Van belőlük jó néhány. Ehe...

  NAPLÓBEJEGYZÉSEK (2024. 09. 23.) - Olvasnivaló Egy pályázat margójára... ("Egymásra lépni tilos!" - nem lettem díjazott, de aki szeretné, elolvashatja.) FESZT   A sátor éppen az emlékmű alatt kapott helyet idén. Őshajónak nevezte el az alkotója ezt az öntött vasból készült szobrot, és tulajdonképpen afféle kilátó funkciót is betölthet azok számára, akik a teret egy hosszabb létra magasságából szeretnék belátni. Igencsak bizarr látvány, amikor a szárnyas angyal hatalmas feje mellett, amely alakját adta az Őshajónak, időnként egy gyermek vagy egy felnőtt feje tűnik elő a sátor ponyvája fölött. Ha nem is nevetek fel, de most meghökkent mosolyra ösztönöz a látvány, és csak kis híja, hogy hangot adjak a furcsa élménynek. Mire elővenném a telefonomat, már el is tűnik az eleven ember, s csak a szigorú arcú angyal marad ott, mintegy figyelmeztetve, hogy ne űzzek gúnyt a művészet e nemes megnyilvánulásából. Ha ezt a szobrot látom, mindig elgondolkodom groteszk testhelyzetén, m...

  NAPLÓBEJEGYZÉS (2024.09.20.) – Duna Szikrázóan kék ég, mérsékelt meleg. Éppen le lehet venni a pulcsit egy kicsit, de ha hosszabb árnyékos részhez érek, rögtön leveszem a derekamról, ahová kötöttem, és borzongva bújok vissza bele, mert annyira jól esik a melege. Ez maradt Borisz után. Nem nálunk tombolt a legerősebben, az ítéletidőből más, körülöttünk lévő országok többet nyertek meg, ott most sokkal rosszabb a helyzet. Persze megúszásról szó sincs, tudhatnánk már, hogy az ilyesfajta időjárási jelenségeknek utóélete van, nekünk meg szép hosszú, sok országot átszelő folyónk, amely ez esetben is szolgált némi „ajándékkal”. – Ti a Duna közelében laktok? Milyen messze vagytok tőle? Feljebb vagy lejjebb, mint a vízszint? – Ilyen kérdések érkeznek otthonról, és én nem teljesen értem elsőre, miért olyan kardinális kérdés ez. Nagy szégyenemre nem követtem különösebben a híradásokat, merthogy nem volt szükség rá. Pedig a fülemig azért eljutott a reggeli készülődés közben, hogy Ausztri...

  KÖNYVAJÁNLÓ Justine Picardie: Miss Dior Ez a könyv számomra a nagybetűs „Hűha!” kategóriába esik. Amikor egy mű sokkal többről szól, mint amit a címe és a fülszövege sugall. Talán még egyetlen könyvajánlónál sem aposztrofáltam úgy az adott kötetet, mint művet, de ezúttal az érdem kijár. Több szempontból is más, de pontosabb lenne úgy fogalmazni, hogy alaposabb megvilágításba helyezi azokat az embereket és kort, amelyről szól. Amikor jó néhány nappal ezelőtt feltettem a kérdést több helyen, hogy mi lenne a reakció, netán hozzászólás arra a hívószóra, hogy Dior, (nem is annyira) meglepő eredményt kaptam. Csendet. Hallgatást. Érdektelenséget. Kettő, azaz kettő darab megnyilvánulásnak nevezhető valami érkezett, egy kacagó emoji (ennek később utána jártam, és világossá vált a miértje, és egy ostoba megszólalás, amelyet gazdája talán inkább meg sem tett volna). Hozzáteszem, valószínűleg én sem voltam teljesen világos, de mentségemre szolgáljon, nekem is az volt a kiindulópontom, ...

  NAPLÓBEJEGYZÉS (2024. 09. 17.) – Tévé Mostanában éppen jobban előfordul, hogy leülünk együtt a tévé elé. Van egy műsor, amelyik némiképp felkeltette az érdeklődésünket, ezért néhány hét erejéig bekapcsoljuk a kereskedelmi csatornák egyikét, hogy nyomon követhessük a szereplők ténykedését. Az esti fürdetést követően jól esik leülni a kanapéra, és amíg Manó játszik vagy mesét néz, mi is elfoglaljuk magunkat. Nem túl sűrűn fordul elő, hogy megtaláljuk az érdeklődésünknek megfelelő programot a kábel TV-n, és ezúttal sem a műsor kimagasló minősége miatt ülünk le megnézni. Az a ritka eset áll fenn, hogy két olyan szereplőpáros is van benne, akikkel kapcsolatban a kialakult bennünk a szimpátia érzése. Manapság talán nincs is olyan tévés személyiség vagy bizonyos esetekben egyszerűen csak celeb (merthogy ez a szó számomra már egyértelműen a pejoratív kategóriába tartozik), aki ne lenne ilyen-olyan oknál fogva megosztó. Mindkét párosban is van olyan tag, akinek életében volt olyan ese...

  NAPLÓBEJEGYZÉSEK (2024. 09.13.) – Bolondos szeptember A hajnal, mint a reggel. Semmi különbség. Szürke egyhangúság telepedett a városra, a pénteki hangulatot nagyban fokozza, hogy az embernek már nincs kedve semmihez. Nehézkes az ébredés. Első utam szokás szerint az ablakhoz vezet, az eget kémlelem. Esőt ígértek, eső érkezik. Egész hétvégén. Hogy lesz-e benne pár órás megszakadás, az ott és akkor derül ki, de a játszóterek éppen alkalmatlanok lesznek az önfeledt mókázásra. Talán majd megyünk biciklizni, ha lesz kedvünk. A szürkeség egyre nyomasztóbb, s igazán lehangolóvá akkor válik, amikor a dél felé eső ablakokon nézek a társasházak fölé. Egyre sötétülő felhők, esővel terhes mindahány. Ha arra gondolok, mint írtam le gondolataimat az egynapos őszről, mosolyogva színeztem a hűvösebb idő futó beköszönését, s most nicsak, visszaint az őszidő, közben mindjárt fejbe is kólint. Mint dorgáló anya butácska gyermekét, úgy figyelmeztet komoly szigorral, nem vicc a szava, sem a szelei...

  NAPLÓBEJEGYZÉSEK (2024. 09.09.) – Bilincsben Nem egy témát fogok érinteni, hanem egy életérzés mélyére megyek. Ha nem érdekel az elmélyült gondolkodás, vagy ha úgy tetszik, a filozofálgatás, akkor ne olvass tovább. Meglátásaimat nem neked szánom. Neked sem, akinek rendben zajlik az élete, végzi munkás hétköznapjait, és úgy bele van merülve a mindennapok sodrába, hogy még a szemét sem képes földre szegezett státuszából felfelé fordítani. Szánom viszont neked, aki érzi, hogy valami nagy baj van ezzel az egésszel, amit mi értelmes társadalomnak, élhető országnak, jólétnek kellene, hogy nevezzünk. Merthogy nem az. Hatalmas gáz van vele. Fura ez, mert úgy tűnik, hogy minden rendben. Szeptemberben kinyitottak az iskolák, és zajlik a tanév. Az árak vagy rövid ideig stagnálnak, vagy szépen kúsznak felfelé továbbra is. Az állami egészségügy szép csendesen haldoklik, míg a magánpraxisok virágzanak. A kultúra a fejére állt, hatalom- és pénzorientáltabb, mint valaha, és az is úgy van...