KÖNYVAJÁNLÓ – MKMT-HELMA könyvek 2026
Héring Hanna: Rejtély a gimiben
Hanna a tanítványom volt. Egy napon írt nekem egy üzenetet. Nagyjából így szólt: „Csókolom, Tanárnő! Írtam egy könyvet. Kíváncsi lennék a véleményére…” Megmondom őszintén, felcsillant a szemem. Büszkeség töltött el és öröm. Hanna most 18 éves. És írt egy regényt.
Régóta tudtam róla, hogy nagy könyvmoly, ebben is nagyon hasonlóak vagyunk. Mindig csendes, visszafogott lánynak ismertem, aki rendkívül intelligens, olvasott, művelt, és persze megvan a reális véleménye az őt körülvevő világról. Ez többek között a másik közös pontunk. A soron következő pedig az írás szenvedélye.
Amikor elküldte a kéziratát, volt bennem egy várakozás. Vajon milyen lesz? Mert hogy abszolút nagy izgalommal ültem neki, az vitathatatlan. És nem csalódtam. Ez Hanna első regénye, de már írja a folytatást. És én abban is a támogatója és lelkes olvasója leszek. Abban a szerencsében részesültem ugyanis, hogy én voltam a „Rejtély a gimiben” olvasószerkesztője és korrektora.
Nagyon alapos és eredményes utat jártunk be együtt. Ez idő alatt Hanna valóban íróvá érett – jóllehet éppoly félszegen és hitetlenkedve mondja ezt magáról, mint ahogy én teszem ezt még mindig, két könyvvel és két készülő kézirattal a hátam mögött – úgy gondolkodik, úgy érez, és úgy is ír, mintha mindig is ezt tette volna.
A Rejtély a gimiben műfaja több zsánerrel fogható meg pontosan. Fanfiction, még ha a helyszínek valódiak, és a szereplők egyéniségében hús-vér emberekre ismerhetünk is. Én szívem szerint egyszerűen ifjúsági regénynek mondanám, de annyival komolyabb a téma egy egyszerű fiatalokból álló társaság hétköznapjainál, hogy nem lehet egyszerűen ebbe a skatulyába beletuszkolni.
Ezért aztán krimirajongók, figyelem! Izgalmas olvasmány vár rátok! El lehet gondolkodni azon, mi volna, ha… Természetesen a romantikát kedvelők sem maradnak ki! Lássuk, milyen szintet ér el a szerelem felé tartó feszültség a két főhős között, mire a kapcsolatuk odajut, ahová a történet végén kikerekedik!
Hogy Gerda egy mély érzésű és okos lány, az elég hamar világossá válik. De hogy milyen nyomozó válik belőle, és hogy meddig megy el egy barátért… Nos, ennek kiderítését a kedves Olvasóra bízom.
Hanna kommunikáció és médiaismeretet tanul, ennek is köszönhetően szuper jó ajánlókat, vagy ha úgy tetszik előzeteseket készített már a könyvéhez, amelyeket az Instagramon megtalálhattok.
A Rejtély a gimiben ott lesz az Ünnepi Könyvhét hétvégéjén is, és megrendelhető a Helma webshopjából is. Nem késlekedjetek, mert rohamosan fogy a készlet! Az enyém már megvan, és amint lehet, dedikáltatom is a szerzővel.
Ajánlom
mindenki szíves figyelmébe!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése