KÖNYVAJÁNLÓ – MKMT-s könyvek

Sky S.T.: Emily 2. (Az Asperg család)

Folytatódik a családregény. Arra gondoltam, ha már belekezdtem, olyan izgalmas volt, hogy még kávé sem kellett reggelente napokig, és a polcomon ott figyel a második rész is, miért ne tenném teljesen összefüggővé az egészet úgy, hogy nem hagyok közte sem témaváltást, sem időbeli rést.

Ebben az esetben azonban így sem, úgy sem lett volna semmi gond, mert az írónő az első néhány oldalon gondoskodott arról, hogy az Olvasó könnyedén felvehesse a történet letett fonalát. „Így ért véget az első rész…” - kezdődik a regény mindjárt egy olyan beszélgetéssel, amely már az első rész végénél is szíven ütötte, vagy fejbe vágta az embert - legalábbis engem. Az ütős befejezés így vált rögtön ütős kezdéssé is. Mert itt semmi sem az, aminek látszik. Nem volt fikarcnyi unalom az első kötetben sem, és ez csak még fokozódik a folytatásban.

Egy hatalmas, szerteágazó család bontakozik ki továbbra is a szemünk előtt. A világ minden tája szerepet kap, Amerika éppúgy, mint Afrika, Skócia, Ausztria, Svájc, és a két fajsúlyos családi ág székhelye: Olaszország és Oroszország is. No, nem a helyszín maga, hanem az a fajta mentalitás, a hatalom mikéntje, amely ott jellemző ezekre a családtagokra. Talán mondanom sem kell, ha valaki csúcskategóriáig viszi a gazdagság és a családi vagyon mértékét és minőségét, egyik helyen sem alhat nyugodtan a két legutóbbi közül, pláne akkor nem, ha ezek titkon vagy kimondva versenyre kelnek egymással.

Ez a háttér. Közben pedig, zajlik az élet a családon belül, aminek tetején még mindig Emily Asperg áll (olyan elődökkel, mint Apollónia és Diana – a dinasztia alapítói), aki a történet idején már hatvanon felül van, de még annyira jól bírja magát, hogy nem képes csupán nagymama és anya lenni, neki ennél több kell. Gondolja ő… Csakhogy ilyen ambíciókkal és vérmérséklettel volt-e igazán bármelyik is a kettő közül? Nos, kemény témát taglal a sorozat második része is, amely során titkokra kezd fény derülni, kétségek merülnek fel a jövővel kapcsolatban, és mivel az idő megy, az örökösök kiléte is egyre sürgetőbb kérdéssé válik a hatalmas klánban.

Sok a gyerek, nem vitás. De ki lesz alkalmas vezetője a családi trösztnek és kezelője az óriási vagyonnak? Ki bír el e felelősségek hatalmas súlyával anélkül, hogy összerogyna alatta, és elveszítené akár egyetlen óvatlan lépéssel is?

Emily szembesül saját személyisége hiányosságaival, a múltban elkövetett hibáival, melyek majdnem a lejtő felé sodorják ezt az okos, ámde lobbanékony nőt. Vajon képes lesz visszatérni a helyes ösvényre? Meg tudja hozni a jó döntéseket a család életében? És ami a legfontosabb: amikor már tudja, ki követi majd őt a családfa élén, meg tudja adni neki azt a segítséget, amelyre utódjának szüksége van?

Ez a sorozat teljes egészében remek olvasmány az ünnepek alatt, és én mindhárom könyvet jó szívvel ajánlom a kedves olvasóknak. A Helma Kiadó webshopjából megrendelhetőek, hogy izgalmas és szórakoztató színfoltjává váljanak a karácsonynak és a könyvespolcoknak!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon