KÖNYVAJÁNLÓ – SIKERKÖNYVEK

Kollár Betti: Kosársuli

Mostanában nem egy beszélgetésem volt fiatal, olvasás iránt érdeklődő régi és mai tanítványokkal. Nem titkolom, felébredt bennem a kíváncsiság, mit olvasnak ők. Kaptam is ötleteket, és már most megígérhetem, hogy járni fog a kezemben minden elhangzott szerző írása, mert én is azt vallom: „Haladni kell a korral!” Vagyis hogy ezt is vallom. Meg azt is, hogy az alapműveltség, meg úgy általában bármely korból szerzett műveltség csak a javunkra válhat, mi leszünk tőle gazdagabbak.

Aki már értesült róla, hogy legújabb írásaim mostanában a Wattpadon keresztül elérhetőek még többet olvashat majd az én korai olvasásélményeimről is, amelyek meglepően alakultak az évek során. Ha azt mondom: kötelező olvasmányok, valószínűleg sokan az égnek emelik a tekintetüket. Jaj, ne már! Biztos, hogy el nem olvasom!  Tök unalmas, egy szavát sem értem! Majd lerövidítve, olvasónapló formájában. (Én is hajlottam erre, egészen az Egri csillagokig, ami az egyik legnagyobb élmény lett a könyveim között... csak meg kellett rá érnem.😉)

Korábban még lázadoztam vagy felháborodtam volna egy ilyen kijelentésen. Ma már megértem ezt az álláspontot. Olvasson régi magyar klasszikust az, akinek a tanulmányai miatt szüksége van rá. Különösen, ha azt vesszük, mennyit lehet hallani mostanában arról, milyen szintre romlott az újabb generációk szövegértési képessége vagy készsége. Nagyon sajnálom! De tényleg! Mert nagyon sok mindennél irtó fontos lenne, hogy értsék, amit olvasnak. De ezt most nem kezdem el felsorolni.

Helyette inkább hozok egy könyvet, amin keresztül megjöhet a kedvük, a kedved, kedves fiatal barátom egy jó bekuckózós olvasáshoz. Ez pedig a Bettié. Úgy három este alatt olvastam el, és valóban alig várom a folytatást. Nem dark romance, sem fantasy, semmi vér vagy erőszak. Egy fiatal lány története, sőt, tulajdonképpen egy kis közösségé, akiket a BKEG hoz össze.

Mielőtt flegmán megkérdezed mi franc az a BKEG, elárulom, hogy a kosársuli neve, de a rövidítés teljes formájának neked kell utánanézned. És nem, nem ér guglizni, sem olvasott ismerősödet vallatásnak kitenni! Tessék szépen a kezedbe venni a könyvet, és beleolvasni. Hogy utána le tudod-e tenni, az meg már legyen a te dolgod. (Nem kihívás, dacból nem tedd le, mert bánni fogod!)

Mi van akkor, ha egy emberben már korán, gyermekkorában kialakul, hogy mit szeretne csinálni? Mi van, ha határozott céljai vannak, mert szenvedély vagy rajongás fűti? És mi van, ha elszánja rá magát, hogy ezt tűzön-vízen át keresztül is vigye? Ehhez pedig a sors szépen hozzásegíti, hiába a szülői aggódás. Akkor bizony élni kell a lehetőségekkel, és ha közben még a szerelem is beköszön az ablakon, az már igazán finom hab azon a tortán. De valóban ilyen egyszerű lenne minden? 

Nem spoilerezek többet, ám bizton állíthatom, hogy érdemes elmélyülni a történetben! Én imádtam! Jó olvasást kívánok hozzá!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon