Keresés ebben a blogban

2025. április 14., hétfő

 


KÖNYVAJÁNLÓ

Márton Csilla: A boldogító légzés

Ez itt a nagybetűs elmélet és gyakorlat együtt. Már a borító is rendkívül hívogató, és most, hogy az utolsó szót is elolvastam belőle, azt mondhatom, híven tükrözi azt a folyamatot, és belőle származó változásokat, érzéseket, és gondolatokat, amelyek szárnyakat és megkönnyebbülést, ez által pedig boldogságot adnak azoknak a vállalkozóknak, akik úgy döntenek, hogy vállalják a pszichológus-szerzőnő módszereit.

Ez a könyv messze túlmutat a hagyományos pszichológia gyakorlatán. Tulajdonképpen a nagy klasszikusok alapgondolataira épít, de legalábbis alapul veszi mindazt, amit ők már felfedeztek, kifejlesztettek. Aki kicsit is beleolvas a könyvben felsorakoztatott szakember munkásságába, elég hamar rájöhet, mennyire bonyolult és szerteágazó, még azt is megkockáztatnám, olykor megoldhatatlannak tűnő egy-egy pszichológiai jelenség megfejtése.

A hagyományos módszerek alatt én azt értem, amit például közvetlen környezetemben tapasztaltam sok éven át. Ha csak a depresszió orvoslásának nevezett gyógyszeres kezelést veszem, amelyet még így is kísérletezés előz meg, hogy melyik az a készítmény, amely legalább némi pozitív változást, de leginkább csak vegetálást idéz elő egy beteg állapotában, akkor ez a könyv úttörő a maga nemében.

Senkit se tévesszen meg az a komoly elméleti rész, amely a kötet első felében vár a kedves Olvasóra. Nem állítom, hogy nem kell hozzá csend, nyugalom, és kitartó koncentráció, hogy az ember nagyjából felfogja a tömény pszichológiai értekezést, amely a tudományág számos területére kiterjed, beleértve a vallások leírását is, mégis valahogy mindez új megközelítésből történik.

Említésre kerülnek a csakrák és szerepük is, érdekes személyiségpszichológia szerint csoportosulnak az embertípusok, olvashatunk a szellem törvényeiről, és ezek mind nagyon magvas tanulságokkal szolgálnak.

A könyv második fele pedig példákon keresztül mutatja be az új irányzatok hatását a pszichés és személyiségproblémákra. Elképesztő hatásokat, az élet minőségének megváltozását lehet elérni a különböző légzéstechnikák elsajátításával, az inkarnációs visszavezetésekkel, és más új keletű – bár csak számunkra azok – módszerek alkalmazásával.

Én azt hiszem, sokak számára talán még mindig idegen vagy ijesztő lehet mindaz, amiről az alanyok beszámolnak, de ugyanakkor mégiscsak vonzó is, hiszen olyan, igen mélyen gyökerező problémákra kínálnak megoldást, amelyek még nagyon komoly betegségek kialakulásában is szerepet játszanak. A kulcs mindehhez: önmagunk megismerése, negatívumaink elfogadása, és a gyakran élethosszig tartó tudatos tanulás és gyakorlat. Az eredmény pedig egy boldog és kiegyensúlyozott, szeretetben megélt élet.

Azért ez nem hangzik rosszul, nem igaz?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

          KÖNYVAJÁNLÓ – MKMT- s könyvek Hanna J. Nagy : Életrajzi interjúkönyv - Goran Episcopus Ma egy egészen rövidke, ámde annál tart...