KÖNVYAJÁNLÓ - MKMT-s könyvek

Goran Episcopus: Az utolsó illír

„Első pillantásra valami ősi, történelem előtti történetet vártam, és nem csalódtam.” – ez a gondolat suhan át a fejemen újra és újra, amikor Az utolsó illír borítójára pillantok. Sötétségből érkező veszedelmes és mégis lenyűgöző villámok. Figyelmeztetés és az erő megtestesülése.

És már vissza is léptünk mondhatni az időszámítás elejére. Egy olyan korba, amelyet a történelemkönyvekből csak módjával ismerünk. Érdekes módon úgy tűnik nekem, hogy erről az időszakról nem tanultunk olyan sokat az iskolában. Abban a vonatkozásban pedig egyáltalán nem, ahogyan azt az író megközelíti. Rendkívül érdekes módon.

Én szégyen nem szégyen, nem tudtam, hogy kik voltak az illírek. Sőt, azt sem, hogy egyáltalán volt ilyen népcsoport. Jobban belegondolva valószínűleg sok más népcsoportról sincs tudomásom, akik abban a korban éltek, amikor a történet játszódik. Hiszen a legfontosabb, hogy a főbb történelmi eseményekkel tisztában legyen az ember, ami írott korszakokban lejátszódott.

Mégis most, hogy elolvastam ezt a regényt, nagyon hálás vagyok Goran Episcopusnak, hogy megírta ezt a történetet. Amíg olvastam, folyton az járt a fejemben, hogy ha több ilyen mű kísérte volna történelem tanulásának folyamatát mondjuk a gimnáziumban és az után is, sokkal érdekesebbnek, és megjegyzésre méltónak találtam volna több történelmi eseményt is. Nagyon érdekes a könyv, az ember ott érzi magát az történések sodrában.

Az a történelmi esemény pedig, aminek néven nevezését mindezidáig szándékosan elkerültem, hogy aztán minél nagyobb érdeklődésre tarthasson számot, nem más, mint a Honfoglalás. Ennek folyamatát és eseményeit írja le a szerző igen olvasmányos formában, egészen részletekbe menően. Az ember képzeletben szó szerint ott áll a vérszerződés megújításánál.

Hogyan érkeztek a Kárpát-medencébe a magyarok? Hogyan fogadták őket az itt élő népek? Ki hogyan taktikázott, hogy a legkevesebb ember- és vagyonveszteséggel járjon a hódítás? Ki harcolt és ki folyamodott inkább a diplomáciához? Mit jelentett akkor magyarnak lenni, magyarrá válni? Merthogy aki behódolt, az tulajdonképpen azzá vált.

Ki kell emelnem, hogy nem légből kapott tudásanyag van felsorakoztatva a könyvben, már az olvasás során is kitűnik, hogy komoly korhű információtömeg volt az, amiből az író gazdálkodott, és ezt alátámasztja a kötet végén feltüntetett majdnem háromoldalnyi szakirodalom is, amely erős hitelességet nyújt az érdeklődő olvasónak.

A főszereplő Predslav, az utolsó illír. Éppen egy gladiátor harc kellős közepén találjuk, amikor elkezdi a mesélést. Ez már csak szimbolikusnak nevezhető küzdelem, régen vége az efféle harcoknak, de az ifjak még kipróbálják magukat benne. Ő azért van úton egyébként, hogy édesapjának pápai iratot szerezzen, melyet az átadhat fogvatartóinak. Útközben sok találkozásban van része, köztük egy meghatározó is van, amely egész életére hatással lesz. Beköszönt ugyanis a szerelem, amikor összetalálkozik a magyar Árpád vezér lányával. A történet innentől vesz érdekes fordulatot, amely során tanúi lehetünk a magyar nép térhódításának és a történelem már ismert eseményei is a szemünk előtt játszódnak le.

A kötetben egymást érik a szebbnél szebb illusztrációk, amelyek még látványosabbá teszik a regényt. Olvastam Goran Episcopusról, hogy illusztrációit maga készíti. Remek történet remek képekkel, kalandos történetszövéssel. Tragédia és boldogság, élet és halál mind jelen vannak egy új állam születése közben. Érdemes elolvasni, ha színesebb képet szeretnénk kapni a magyar állam kialakulásának mikéntjéről, és mindezt szívesen tennénk egy lebilincselő regény formájában.

 

KÖNYVAJÁNLÓ - MKMT-s könyvek

Pintér Illangó: A fennsík titka

Hát ilyen az, amikor egy szerzőt, jelen esetben egy nagyon komoly írói tehetséggel megáldott lányt, már a kezdetektől támogatnak. Amikor egy családi háttér igen korán felismeri és elismeri a szárnyra kapó fantáziavilágot, amely remek szókinccsel párosulva kelti életre az érdekesebbnél érdekesebb történeteket.

Ez a regénye, A fennsík titka egy egészen aktuális és komoly témát jár körbe, még pedig a digitalizáció hatását a családok életére. Ráadásként még különlegesebbé teszi a dolgot, hogy mindezek a gondolatok egy olyan interneten felnövő fiatal nemzedékből származó lányt foglalkoztatnak, mint Illangó.

Mégis vannak kivételek, mint amilyen ő is. Már néhány oldal után kitűnik, hogy egy mélyen vallásos családból származó szerzőről van szó, akit intenzíven foglalkoztat a kereszténység, mind történetét, mind megélését illetően. Egyértelműen látszik, hogy életét átszövi a hit, de ugyanakkor teljesen érhető módon neki is megvannak a maga kérdései és kételyei, az olvasónak még sincs kétsége afelől, hogy az Istenhit oldalán leli meg a választ minden felvetésére. Érteni szeretne, megismerni, mélyen átélni, és megnyugvást, kiegyensúlyozottságot, támaszt talál nem csak a szülői környezetében, de a saját neveltetésében is.

A történet három lányról szól, akik a maguk módján mind a mindennapok sivár egyhangúságával küzdenek, amelynek okát egyértelműen a mobiltelefon, az internet egyre erősebb térhódításában látják. Úgy érzik, nem törődnek velük, sőt nem is szereti őket a családjuk. Szöszi lázad fel ez ellen a legradikálisabb módon azzal, hogy egyszerűen elszökik otthonról, s teszi mindezt olyan határozott céltudatossággal és szervezéssel, hogy az egészen lenyűgöző. A tervét teljes mértékben sikerül keresztülvinnie, sok nehézségen megy keresztül, de a kövér, kétségbeesett lányból a kötet végére egy edzett, határozott, saját útját járó ember lesz, aki megküzd a saját démonaival, és végül hazatér.

A másik két lány Blanka és Andi története is hasonló útkeresést mutat, de ők nem szakadnak ki a civilizáció bűvköréből, sőt úgy tűnik, hogy Blanka a két világ határán állva segítőjévé, társává válik Szöszinek véletlen találkozások során. Beletelik némi időbe, amíg a kapcsolatok világossá válnak, és végül összefonódnak, ám mindez úgy következik be, hogy a szerző könnyeket tud csalni és ámulatba tud ejteni az utolsó oldalakat olvasva.

Nem kevés bibliai jelenetet, leírást, magyarázatot és keresztény történelmet találunk a könyv számos oldalán, de mindez csak érdekesebbé teszi az olvasást, mert megmutatja a hit, a vallás számos aspektusát. Nem akar megtéríteni, inkább gondolatokat, lélekemelést kínál. Lehetőségeket mutat, miként gondolkozhatunk. A jó és negatív oldalt is megmutatja, kimondatlanul is felhívja a figyelmet az esetlegesen felmerülő veszélyekre. Olyan részletes a kidolgozása, hogy egészen megdöbbentheti az Olvasót egy szerző fiatal kora dacára tanúsított tájékozottsága.

Felmerül bennem a kérdés: én képes lennék ennyi ideig élni a Bükk fennsík egyik barlangszállásán? Mi tudna rávenni ilyen mértékű elszántságra? A könyv két főszereplőjéről is elmondható, hogy művészlélek. Szöszi verseket ír, Blanka tehetséges festő. Talán ez az érzékenység az, ami eljuttatja odáig a szeretetre éhes Szöszit, hogy ilyen szélsőséges lépésre szánja el magát. Mindenekfelett a szabadság a legfontosabb neki. Feltűnő a könyv vége felé, amikor eldönti, hogy hazatér, hogy mennyire hiányzik neki az erdő csendje, nyugalma, harmóniája. Igen, ezért lehet, hogy érdemes lenne kiszakadni egy kis időre a rohanó, zajos világból.

A történet nagyon megnyugtató véget ér egyelőre, mindenki viszonylagos nyugalomra talál, de amint fény derül az igazságra, és a kapcsolatok kuszasága kiegyenesedik, sejteni lehet, hogy lesz még itt folytatás. Érezhető a gondolatfűzésen, hogy fiatal a szerző, viszont olyan részletességgel írja le a kalandokat, és olyan olvasmányosan, hogy megmondom őszintén, alig várom a folytatást.

A képen az Élő Könyv - Élő Irodalom Műhely egyik legújabb antológiáját tartom a kezemben. A címe: Ami a szívemet nyomja.

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a részese lehetek, az én írásom is benne található. Csodálatos, megható, könnyfakasztó gondolatokat tartalmaz, a szívünknek kedves embereket szólítjuk meg szerzőtársaimmal egyetemben - legyenek ők még itt, közöttünk vagy már egy másik világban.

Itt, most megosztom veletek az én írásomat a könyvből.

Szeretettel, Mónika😊

Kedves Kislányom!

Jó lenne tudni, hiszel-e majd a sorsban, végzetben vagy nevezzük bárminek, amikor felnősz. Ha kicsit is hasonlítasz hóbortos édesanyádra, akkor így lesz, legalábbis bizonyos mértékben. Már most is próbálom csepegtetni beléd a nyitottság csíráit, de minduntalan rá kell jönnöm, fiatal vagy még hozzá, hogy oly erősen higgy, mint ahogy én az szeretném. Ilyenkor mindig figyelmeztetem magam: „Nyugalom, Türelmetlen asszonyság, mindennek eljön a maga ideje! Hamarabb is, mint szeretnéd.”

Amikor elidőzik rajtad a tekintetem, mindjárt arra gondolok, mivel érdemeltem ki a Teremtőtől, hogy ilyen széppel és csodálatossal ajándékozzon meg. Mert az vagy. Egy kincs. Keresztanyám szerint kiköpött nagyanyád vagy, őt látja benned, amikor rád néz vagy elmereng téged látva. És akkor elszorul a szívem. Ezért írok most neked. Remélem, egyszer elolvasod, és sikerül elérnem, hogy rajtam és szavaimon keresztül te is szeresd őt, ha nem is oly mélységesen, mint ahogyan én tettem, és teszem.

Mielőtt megszülettél, volt tehát egy másik ember, aki úgy imádtam, mint téged, bármit megtettem volna, hogy minél tovább velem legyen ebben a földi világban. Ő volt a te édesanyád anyukája. Nem ismertem, és még mindig nem ismerek hozzá foghatót. Mi ketten úgy össze voltunk nőve a lelkeinknél fogva, mint egyazon tőn nőtt két szál sárgarózsa. Nem véletlenül említem épp ezt a virágot. Képzeld csak! Ez volt a kedvence. Ez és az orgona. Mindig megállt az utca végében sorjázó bokroknál, felnyúlt, és lehúzta magához az egyik ágat, úgy rejtette arcát az illatos világos lila virágba. Előfordult, hogy az ismerős, utcabeli gazda adni akart neki néhány szálat: „Vigyed csak Ancsuka, szívesen adok belőle!” Nagyid tiltakozva szabadkozott, hogy a vázában úgyis csak elhervadna, így meg legalább mindig erre térhet, hogy megcsodálja, mégsem jöhetett el két-három szál nélkül, ami otthon napokig díszítette az ebédlőasztalt.

Sokszor eltöprengek rajta, miért történt mindegy úgy, ahogyan végül is megesett, de bárhogy is bánkódom rajta, hogy ti ketten nem ismerhettétek egymást, ezen a tényen nem lehet már változtatni. Tulajdonképpen talán akkor sem lett volna másként, ha előre láthatom a jövő rejtelmeit, mert annyira magától értetődőnek tűnik minden, hogy az mégiscsak áthidalja végül a bánat szakadékát.

Nagymama nagyon beteg volt, amikor eljött az ideje, hogy itt hagyja ezt a világot. A Parkinson kór teljesen elhatalmasodott rajta az utolsó éveiben, annak minden tünete utat tört magának a szervezetében, és ha ez még nem lett volna elég, akkor mindkét térde műtét után kiáltozott. A várólista pedig igencsak hosszúra nyúlt. Az utolsó évben aztán nagy fordulat következett be az életünkben. Ahogy az ő állapota egyre rosszabbra fordult, úgy érkezett meg édesanyád életébe a nagy szerelem, a te édesapád.

Ismeretségünk első percétől erős volt köztünk a szimpátia, nagyi pedig jól ismerte egyetlen édes gyermekét, észrevette rajta a jeleket, tudta, hogy eljött az az ember, akire annyi sok éven át vártak. Ő is. Szép lassan tudatosodott benne, hogy sorsdöntő időszak vette kezdetét többek számára. Félt tőle, hogy édesanyád elmegy, de azt is tudta, hogy ennek legfőbb ideje, hisz annak a bizonyos évnek a végén már a negyvenediket számolta, ami az életkorát illette. Érezte, hogy ez a férfi nem engedi el a lánya kezét, ő lesz a jövendő élete társa.

Én, a te édesanyád sokat tépelődtem, miként döntsek. Hogy hagyjam itt nagyidat, akinek most kellene csak igazán a segítség, hogy forduljak a főváros felé, amikor a szívem egy zuga visszahúz ide, ahhoz az emberhez, aki egész életemben az önbizalmam kovácsa, a szeretetem központja, a lelkitársam volt. Míg végül egy magasabb akarat kezdte intézni a sorsok alakulását. Egy szálat elvágott, egyet odarendezett egy másikhoz, egyet saját cél felé állított, egyet pedig sodorni kezdett, hogy majd két év elteltével, az is az útjára induljon.

Így történt, hogy nagyid távozása után nagyapád özvegyi életet rendezett be magának a régi otthonunkban, édesapád és én elindítottuk a közös életünket Pesten, te pedig útra keltél hozzánk kis idővel később. Szeretem azt képzelni, hogy amikor nagyi megérkezett az angyalok közé, téged is ott talált valahol, együtt töltöttetek némi időt, hogy megismerjétek egymást, aztán nagyi leküldött hozzánk, azzal, hogy éppen itt az ideje a dolognak. Te jöttél, és én éreztem, amíg vártalak, hogy ez a te kifejezett akaratod is.

Mintha nagyi velem lett volna egész idő alatt. Szeretném neked elmesélni, hogy igenis, léteznek őrangyalok, és nagyi ezt a szerepet vállalta, amikor megtudta, hogy letelt az ideje itt, közöttünk. Nagyon jól csinálja, mert mindig tudom, hogy vigyáz ránk. Sosem kérte, hogy dicsérjem bárkinek is, csak azt, hogy ne felejtsem el, és ha nem nagy kérés, meséljek róla az unokájának. Hát hogyne tenném meg! Izgalom bennem legfeljebb csak amiatt van, képes leszek-e úgy átadni őt neked, olyannak lefesteni, hogy érezd belőle, mennyire megérdemli, hogy szeresd. Megpróbálom.

Alacsony kis asszonyka volt, hatalmas szívvel. Mindig volt egy jó szava az emberekhez, és bárkivel összetalálkoztunk az utcán, pozitív hullámok rezegtek közöttünk. Azt kívánta mindenkinek, amiből neki az idő múlásával egyre kevesebb jutott: jó egészséget. Édesanyád élete úgy alakult, hogy hosszú ideig nem találta meg élete párját, pedig nagyikád nagyon drukkolt, és kívánta neki. Szíve mélyéből szeretett volna egy unokát, és egy szívszorítóan vicces történet szerint gyakorta megesett sok évvel ezelőtt, hogy ahányszor elmentünk otthon a helyi játékbolt kirakata előtt, úgy nézegette az ölbe vehető kis műanyag babákat, mintha rögtön meg is akart volna venni egyet, hogy játszhasson vele. Már akkor is téged óhajtott, elringatott volna a karjában.

Bárhol is van, nagyon szeret téged. Tanulhattál volna tőle sok mindent, amit most örökségem részeként én adok majd át neked: jószívűséget, szeretetet, tartást, önbizalmat, segítségnyújtást, hitet az emberekben. Ez volt az ő nagy mágiája. Nagy szerencsémre nem egyedül teszem majd, mert itt van apa, aki bír mindezzel a képességgel, és együtt csöpögtetjük beléd a hétköznapokban. Nagyinak nagyon erős emberbarát kisugárzása volt, két szó után megkedveltette magát, keze mindig készen állt egy simogató, bátorító, biztató mozdulatra, és sosem vették tőle tolakodásnak a bizalmas érintéseket. Egy apró simítás az emberek vállán vagy karján, egy meleg pillantás az őzikebarna szemekből, egy kedves mosoly, és máris áramlott felé a hála és a köszönet, amiért figyelt másokra, és törődött az mellette élőkkel.

Biztosra veszem, hogy téged is így vesz körül abból a másik világból, vigyázza, óvja minden léptedet, és nagyokat mosolyog, amikor te erről nem tudván, azonnal közlöd velünk, ha ér valami: „Nyugodjatok meg, jól vagyok, nem történt semmi baj, minden rendben!” Én pedig közben arra gondolok: „Köszi, anya!”

Sokat fogsz még tőlem hallani róla, de majd igyekszem úgy csinálni, hogy ne váljon elcsépeltté vagy terhessé az emlékezés. Megesik, hogy manapság is kérdezel már, és a szívem minden melege benne van a válaszokban. Most átadom neked ezen írást, szeretném, ha eltennéd, és ha eljön az ideje, és elég nagy leszel hozzá, hogy megértsd, elővesszük majd, és mesélek neked róla, a mi kedves őrangyalunkról.

 

KÖNYVAJÁNLÓ - MKMT-s könyvek

Brielle V. Monroe: Ködös utakon

Különös történetet tarthat a kezében az Olvasó. Szokatlan elbeszélésmód és elképesztő események jellemzik ezt a könyvet. Ez az első benyomás, majd ezután, amikor mélyebben elgondolkodik róla az ember, rájöhet, hogy nem más ez, csak maga az élet. Ilyen egyszerűen bonyolult, tele boldogító és olykor tragikus történésekkel, amelyek hol váratlanul, érnek bennünket, hol pedig nagyon keményen dolgozunk azért, hogy úgy következzenek be, ahogyan azok végül megesnek.

Egy család története, amelynek a határon túl, Romániában van az otthona. Főhősünk, Bella, aki egy meglehetősen szigorú, s mondhatni rideg nagyszülői házba érkezik a világra. Mégsem ő az első, akinek történetét megismerjük, édesanyja párra találásával kezdődik minden. Gréta nem sejti, milyen kemény asszonysorsot vállal magára a férjhez menéssel, és ez hosszú évek során át el is kíséri. A nagyszülők nehéz természetű emberek, magukhoz láncolnák gyermekeiket, de azok választottját nem vagy csak nehezen fogadják el. Nem vagy csak nehezen engedik a felnőtté válással járó függetlenedést, minden eszközt bevetnek, hogy megakadályozzák a fiatalok önálló életre való törekvését. Nem szeretik a menyüket, minden rossz esemény okában őt látják. Ám az élet megint csak közbe szól, amit a sors és a természet rendje ír elő, abba ők sem szólhatnak bele hosszú ideig.

Ebbe a családba érkezik meg a kis Bella, aki bár látszólag óriási hibát követ el azzal, hogy lánynak születik, okos, értelmes, ügyes egyéniségével megtöri a jeget kérlelhetetlen nagyszüleinél is, pedig azok kezdetben hallani sem akarnak róla. A történet során egyre jobban kibontakozik előttünk egy olyan lány személyisége, akire nagyban hatott gyermekkorának élménysorozata, olykor döbbenetes, olykor megható jeleneteken keresztül válik világossá, hogyan lesz azzá a fiatal nővé, aki minduntalan keresi útját a világban. Nagy szerencse, hogy bár érzékeny és befolyásolható egyéniség, de nagyon tehetséges is egyben, és ez a művészetek iránti rajongás egészen az egyetemig viszi.

Nagyon komoly lélektani traumákon megy keresztül, időről-időre mindig éri valami, amit fel kell dolgoznia, és mivel nem beszél róla senkinek – talán csak a legjobb barátnőjének – így egy idő után fizikai tünetekben nyilvánul meg az elfojtott, kibeszéletlen múlt. Éppen ez ennek a regénynek a legnagyobb értéke. Úgy hiszem, egyre több emberrel esik meg, hogy megtapasztalja a pánikroham nevű jelenséget kisebb-nagyobb mértékben. Hogyan viseli vajon Bella, amiből az esetlegesen érintett Olvasó is erőt, reményt meríthet? Ezen felül olyan események kísérik a család szinte minden tagjának életét, olyan tetteik, gondolataik, reakcióik vannak, amelyek nem állnak tőlünk, Olvasóktól sem messze. Mondhatnánk, velünk is megtörtént már hasonló vagy megtörténhetne. Szimpátia ébred a pozitív szereplők iránt, lelki rokonságot érezhetünk velük.

Hétköznapi események egyszerűen leírva, és az ember azért falja a sorokat, hogy megtudja, az adott szereplő vajon hogyan oldott meg egy-egy kényes helyzetet, és én mit csináltam volna máshogy. A kapcsolatok alakulása is egészen érdekes, erősebb szerepet kap az anya-lánya közötti viszony, amely mélyebb, mint az apukával. Az édesapa erős függése is nagyon érdekesen ábrázolt a szülei felé, akik ezt teljesen természetesnek és fenntartandónak tekintik még a felnőtté vált fiúkkal szemben is. Bella életét is kísérik az ellentmondásos kapcsolatok a fiúkkal, de ahogy az ember figyelemmel kíséri a történet folyamát, teljesen világossá válik, miért lesz mindegyik olyan, amilyen.

A szerzőnő egészen hirtelen vett véget a regénynek, megvallom, az utolsó oldalakon még kerestem valamiféle egyértelmübb lezárást vagy a folytatás ígéretét, végül az érzéseimre hagyatkoztam, amelyek az súgták, itt még nincs vége a sztorinak. Kíváncsian várom tehát a folytatást, amely során remélem, fény derül rá, merre halad tovább Bella sorsa a kolozsvári kórház endokrinológiai osztályáról.

KÖNYVAJÁNLÓ – MKMT-s könyvek

Péri Györgyi: A fáserdei tábor rejtélye

Ritkaság számomra, ha egy könyv egyből azzal indít, hogy könnyeket csak a szemembe. Ebben az esetben ez történt. Már a bevezetésnél az volt az első gondolatom, hogy ez a regény csak jó lehet, ha az Erdő fohászával kezdi a történetet. Így is lett.

Az Olvasó egy remekül megírt ifjúsági regényt tarthat a kezében, amely nem nélkülözi a mai fiatalság minden velejáróját sem, beleértve az elektronikus kütyüket, a szóhasználatot és a nagyon is jellemző személyiségtípusok megjelenítését, ahol a fiúk között van menő és kakaskodó, a lányok összesugdosnak, és előfordul köztük a belevaló, az anyáskodó és a könyvmoly is.

Az írónő, Péri Györgyi minden bizonnyal saját tapasztalatait is felhasználta az írás során, hiszen aki utánanéz, megtudhatja róla, hogy sok éven át pedagógusként dolgozott, így valószínűleg elsőkézből vett élményekre építve ír ezúttal egy egyhetes erdei táborról.

Különös módon indul a történet, és ekkor jön rá az olvasó, hogy minden fejezet másik gyerek szemszögéből viszi majd előre a történéseket. Egy kamaszfiútól, Botitól indulunk, akinek nem túl rózsásak az otthoni körülményei. A családi háttér kissé zűrös, ő maga sem bánja végül, ha kis időre kiszabadulhat belőle, bár azt sem teljesen érti, mit fog ő keresni egy erdő közepén. Meglepő fordulatok során át azonban végül annyira jól érzi magát, hogy sejteni lehet, nem ez lesz az utolsó ilyen élménye.

A regény stílusa nagyon igényes, olvasmányos, szórakoztató. A kamaszgyerekek közötti mindennapos, poénos párbeszédekkel tarkított történetben ugyanakkor érdekes tudásanyag van ügyesen elrejtve az erdő és az élővilág kapcsán, amely mégsem teszi unalmassá a sztorit, mert amikor már lankadna az érdeklődés, akkor veteti észre az író a két főszereplő tanárral, hogy azok ne vigyék túlzásba a magyarázást.

Az erdő sokszínűsége a túrázások során bontakozik ki. Láttál már bagolyköpetet? Tudod, milyen okai lehetnek egy favágásnak vagy erdőirtásnak? Felismered a levél alapján, hogy milyen fáról való? Be tudod azonosítani egy erdei séta alkalmával, hogy milyen élőlényekkel találkozol, különösen, ha az rovar? – ilyen kérdések merülnek fel többek között a táborban, és hipp-hopp egyszeriben azt veszik észre a fiatalok vagy legalábbis egy részük, hogy már nem is a mobiljuk holléte és az azon folyó online élet a legfontosabb számukra néhány napig.

Ha pedig mindez még nem lenne elég, már az első nap különös dolgok történnek, aztán állatok hullanak el, és az ügy egyre rejtélyesebbé és veszélyesebbé válik. Két baleset is történik, ami még izgalmasabbá teszi az eseményeket. Mit tesz ilyenkor egy kamaszgyerek? Meglátja a kaland lehetőségét, és felnőtt segítség nélkül vág bele a felderítésbe. Legalábbis egy ideig, legalábbis ebben a regényben. Azt kell mondanom, faltam az oldalakat.

Amikor utánaolvastam az írónőnek – ezt rendszerint megteszem – megtudtam róla, hogy fontosnak tartja a képzőművészek támogatását is kiadványain keresztül. Így vált teljesen érthetővé az ebbe a regénybe is bekerült illusztrációk jelenléte, amelyeket Szabó Katalin készített, és gyönyörű ábrázolásokon keresztül teszik színesebbé a kötetet.

Igazán jó szívvel ajánlom az Olvasók figyelmébe ezt a regényt, és bátran merem javasolni karácsonyi ajándék gyanánt a fiatalabb, olvasni szerető nemzedék számára, mert értékes, szórakoztató kiadványt kapnak a kezükbe. Én pedig alig várom, hogy még többet olvashassak az írónőtől!

 

KÖNYVAJÁNLÓ

Sky S.T.: Milyen mély a mélyirodalom?

A „Szállj velem!” sorozat első kötete után úgy döntöttem, tovább folytatom a szerzőnő könyveinek megismerését. Választásom ezúttal nem prózára irányult, mert kíváncsi lettem, hogyan bánik a rímekkel, hiszen megjelent egy verseskötete is. Ezen kívül több sorozata van, és mindegyik esetében lehet számítani folytatásra. Termékeny író tehát.

Az eddig olvasottak alapján kezd az a határozott benyomásom kialakulni Sky-ról, hogy nála semmi sem az, aminek látszik. Úgy tűnik egészen hétköznapi témákról ír, bagatell verscímeket sorakoztat fel. Tart ez egészen addig, amíg az ember bele nem olvas. És ha már beleolvas, akkor valami arra ösztökéli, hogy elejétől a végéig tegye azt. Bizony több alkotásával is jártam úgy, hogy kétszer mentem végig rajta, és nem azért, mert érthetetlen lett volna. Számomra ebben rejlik a szerzőnő tehetsége, vagy ha úgy tűnik, mágiája. Minden írásának mögöttes tartalma van, és nem mellesleg erősen áthatja a humor és az irónia. Ez pedig két igen vonzó dolog tud lenni egy olvasó számára.

Amikor fellapoztam a könyvet, máris szokatlan volt az elrendezése, merthogy több részből áll. Sőt a cím sem egyszerűen csak annyi, amit feltüntettem. Egészében a következőképpen hangzik a borítóra feltüntetett szöveg: „Milyen mély a mélyirodalom? avagy Állatságok és egyéb sületlenségek Erkölcstelen mondókák Nesze neked Valentin-nap!

A teljesség kedvéért pedig ez a kötet tartalmazza azokat a meséket is, amelyek külön díjasok lettek a Legyél te is író pályázat 18+ korosztályában. Ezeket is érdemes elolvasni, itt ajánlom mindenki figyelmébe.

Visszatérve a Sky verseire, elolvastam az összeset, ami a könyvben szerepelt. Olyan érzésem volt közben, bármilyen témát vetnék fel a szerzőnek, ő abból percek alatt ki tudna kerekíteni egy pofás kis történetet, és nem hívna mást segítségül, mint a hétköznapokat. Így döbbentett meg, hogy még a konyhában is ihletet tudott meríteni, és a fedők és a lábasok összetartozásának kérdéséről írt egy olyan szuper kis költeményt, amelynek még ránk, emberekre nézve is lett egy csattanós tanulsága. De nem lövöm le a poént, tessék elolvasni!

Mint említettem, több részből áll össze a könyve, és nekem leginkább a magyar népi mondókák, dalok „elemzésének” fejezete tetszett, mert nagyon igaz, amit Sky ott leír. Korábban is felvetődött már, mennyire ellentmondásos a magyar népművészet, ami a gyermekverseket illeti. Persze, azt értek bele, amit akarok, lehet, hogy nem is azt akarja mondani adott versike, amit sugall. De ha már úgy érezzük, hogy sugallja – és ez olykor nem csak sugallat, hanem teljesen egyértelmű leírás – akkor van benne valami. Erre hívja fel Sky a figyelmet, és ad olyan alternatívákat, amelyek mentesek az agressziótól, negatív gondolatoktól, szexualitástól. Mindezt egészen vicces formában.

Ha pedig már a szexualitást emlegettem, itt hívom fel a figyelmet, hogy ez nem gyermekvers-gyűjtemény! Erősen 18+ a tartalom, felnőtteknek, nagykorúaknak javasolt. Nekik viszont tetszeni fog, mert van benne emellett társadalomkritika, szórakoztatás, és garantált a rendszeres felröhögés olvasás közben. A szerzőnő nem csak játszik a szavakkal, de erőteljes véleményt fogalmaz meg egy-egy kérdés kapcsán, bírálja az önkényt, az agressziót, és teszi mindezt úgy, hogy még kulturált kereteken belül marad.

Aki szereti a szókimondást, a pajzánságot, az önfeledt szórakozást, és az egyszerű történetek mögött rejlő igazságokat, annak feltétlenül ajánlom ezt a kötetet, mert mindezt igazi, hamisítatlan Sky-féle mélyirodalmi stílusban kaphatja meg. Jó olvasást kívánok hozzá! 

 

KÖNYVAJÁNLÓ

Sky S.T.: Lotte elveszti a szüzességét (Szállj velem!)

Amikor először megláttam ezt a könyvet a Facebookon, arra gondoltam, milyen merész, szinte tabunak számító címet adott neki az írója, de továbblapoztam. Aztán mégis elkezdett egyre jobban érdekelni a dolog, mert gyakran összetalálkoztam a szerző nevével, a bejegyzéseivel, és amikor kicsit utánanéztem, akkor tudtam meg, hogy az MKMT (Magyar Könyv is Magyar Termék) mozgalom egyik alapítója. Ami azonban könyvei szempontjából még érdekesebb infó róla, hogy mintegy 20 évig volt részese a magyar sportrepülő közösségnek.

A Lotte elveszti a szüzességét c. munkája végül pár napja került a kezembe, és éppen ez a történetszál ragadott meg végül a leginkább benne. Még mindig fennálló, a címmel szemben érzett fenntartásom ugyanis az első néhány sor, oldal elolvasása után megszűnt. Azok a fránya előítéletek! Mindig tanul az ember…

A történet nagyon olvasmányos, szórakoztató, magával ragadó. Pörgős, frappáns párbeszédekkel teletűzdelt, és mielőtt még valaki azt gondolná, hogy az egész sztori a címre épülő tartalmon alapul, szólok, hogy vegye csak először a kezébe, és meg fog lepődni.

Persze kezdetben a kamaszkor lázadásairól szól, a nehézségekről, a serdülő fiatal lány problémáiról, s még hozzá meglehetősen szélsőséges megnyilvánulási formában. Erre mondják, hogy ez a legrosszabb fajta. Mert ugyan minek lehet nevezni azt, amikor egy hisztiroham során, amikor valami nem a főhősnő azonnal megvalósítandó elképzelései és vágyai szerint alakul, elég elképesztő módon átrendeződik a szobája. Értem ezalatt azt, hogy törik TV, a számítógép, a mobiltelefon, repül minden szerteszéjjel, majd még azt is elvárná, hogy valaki majd tegyen rendet helyette. Ám ahogyan a szerzőnő leírja, mindez olyan szórakoztatóvá válik, hogy inkább megmosolyogtató, és csak másodsorban megdöbbentő.

Van egy olyan vonulata is ennek a kisregénynek, amely nagyon felkelti az érdeklődést, és én is azon kaptam magam, hogy többet szeretnék tudni róla. Ez pedig a sportrepülés sokféle fajtájának bemutatása, amely kimondottan nagy értéket képvisel a történet háttereként. Nemcsak ennek a tevékenységnek a valósághű leírása, hanem annak érzékeltetése is, micsoda erős közösséget tud formálni. Egyértelműen kitűnik, hogy Sky nem csak utána olvasott, hanem részt vett benne, úgy ír róla, hogy az ember ott érzi magát, szakkifejezéseket használ, rajongással, hozzáértéssel beszél róla. Teszi mindezt úgy, hogy Lotte-val együtt az Olvasót is elvarázsolja. A figyelem egyszeriben a repülés mikéntjének, a rá való felkészülés mellett a fiatal lány viselkedésének, gondolkodásának lassanként történő megváltozása felé irányul. Érezni kezdi, hogy ez egy olyan közeg, ahová tartozni szeretne, mert befogadó, barátságos, és idővel még egyenrangú is, ha bebizonyítja, hogy nem csak egy csitri.

A harmadik vonulatként az a folyamat is megjelenik, hogyan lesz egy hormonoktól túlfűtött kamaszlányból lassanként felnőtt, és hogyan kíséri mindezt végig a környezete, a tőlük telhető legbölcsebben próbálva kezelni a helyzeteket.

Örülök, hogy a kezembe kaphattam ezt a könyvet, és egészen biztos vagyok benne, hogy még fogok olvasni Sky-tól, főleg azok után, hogy némi kis ízelítőt kaphattam a többi munkájából is a pdf-book végén.

Jó szívvel ajánlom mindenkinek, nagyon kellemes kikapcsolódásban lesz része! És persze elméláznivaló is akad majd bőven.