KÖNYVAJÁNLÓ – MKMT-s könyvek

T. Fiser Ildikó: Homokóra

A meséskönyve még mostanában is terítéken van a kislányom kuckójában esténként. Csodálatos, dallamos, ötletes rímekbe szedett történeteit jó kedvvel vagy épp csendes meséléssel elevenítjük fel, és én már csak azt várom, mikor kezdi majd el Manó is mondani anélkül, hogy én egy szót is szólnék előtte.

Ildi a szavak és rímek mestere, ezt most már kétség kívül tudom. Verses meséi után ugyanis kezembe került a felnőtteknek szóló kötete is Homokóra címmel, és továbbra is hozza remekbe szabott stílusát, ami a költészettel kapcsolatos tehetségét illeti. Sőt! Versei elgondolkodtatóak, ahogyan a kötet vége felé található rövidebb lélegzetvételű novellái is.

Sor kerül sokféle témára, de egyben mind közös vonást viselnek: mélyen szántóak, elgondolkodtatóak, és nem csak egyszer olvasósak. Színes, gazdag szókinccsel és kifejezésvilággal vall színt és eszmét az általa választott témákról, és az őt foglalkoztató kérdésekről, és bármi is legyen terítéken, az valahogyan mindig dalol, viszi magával az Olvasó szemét és gondolatait is.

A legtöbb MKMT-s könyvnek az a jellemzője nálam, hogy digitális formában olvasom őket. Ezt a kötetet most éppen a mobiltelefonomon kaptam mindig elő, mikor éppen hol akadt pár percem arra, hogy újabb verset vagy történetet lapozzak fel benne.

Ki is választottam kettőt – egy verset és egy novellát – és ezeket a Tiktokon is meghallgathatjátok, illetve a novellarészlet itt is olvasható.

T. Fiser Ildikó: A TAKARÓ (részlet)

 Egyik nap – a sok, egyformának tűnő nap közül –, mikor épp gyönyörű gyermekeim kevésbé gyönyörű szobáiban próbáltam némi rendet varázsolni, s közben próbáltam végiggondolni az aznap még rám váró feladatok sokaságát, valami megzavart. A telefon volt. Éles csengőhangja ugyanazt a dallamot ismételte újra, meg újra – meg újra. Kirohantam a gyerekszobából, végig a folyosón, keresztül a nappalin, míg végre odaértem. A telefonhoz. Már éppen nyúltam érte, hogy felvegyem – és elhallgasson –, amikor ránéztem a kijelzőre. Ez állt rajta: ismeretlen szám. 

Elgondolkodtam. Az utóbbi időben már számtalan gépi-, és még annál is gépiesebb női- és férfihanggal beszélgettem – vagyis inkább hallgattam őket –, és a hívások után soha nem a boldogság öntött el, sokkal inkább a düh. 

„Szeretnék ismét dühös leni? Felvegyem? Valaki biztosan el akar adni nekem valamit – már megint -, ami nem kell, vagy ha mégis szükségem lenne rá, nem így, nem most, és nem tőle fogom megvenni. Nem fogok vele találkozni, sem senkivel, hogy elmondhassa nekem azt a szenzációs ajánlatot, amit nekem tartogat. Így aztán az általa annyira áhított mondatot sem fogja tőlem hallani: Igen, érdekel.

Akkor meg minek vegyem fel?” – morfondíroztam magamban, és…