KÖNYVAJÁNLÓ – MKMT-s könyvek

Szabó Borka: Mit csinál a tördelő?

„Lehetetlen A tördelő szótárából hiányzik ez a szó

(Helyette kétszer van benne a bazmeg.)”

 

A fenti idézet Borka könyvéből származik, és rögtön felnevettem rajta, mert annyira igaza van. Kiegészíteném azzal, hogy ez a szerkesztőre és a korrektorra is érvényes (legalábbis nekem eddig ezekben van tapasztalatom). A szószedet, amiből kivettem, a kötet végén található, és rengeteg érdekes infót tartalmaz, sziporkázó stílusban.

Egy sorozat része, amelyet kötelezővé kellene tenni ezen a területen. És nem csak a könyvkiadásban dolgozóknak, ők minden valószínűség szerint nagyon is tisztában vannak a leírtakkal. Legalábbis remélhetőleg. Borka első kötete is nagy hatással volt már rám, hisz régóta érdekelt, mit történik egy írásmunkával, míg azzá a csodaszép kötetét változik, amelyet aztán a kezébe vehet szerző és olvasó, miután kijön a nyomdából vagy átveszi egy terjesztő.

Az első ilyen igazán maradandó élményem persze a saját novelláskötetem megjelenése volt. Úgy éreztem kis túlzással élve, hogy mágia van a dologban. De nyilván nem, „csak” éppen sok szakember alapos, energia- és időigényes munkája. Szép lett és tartalmas. Nehéz, megterhelő folyamat volt. A szerkesztés és a korrektúra mindenképpen.

Ez pedig mindössze két, bár annál jelentősebb szakasza a könyvkiadásnak. S hogy mi történik ezen is túl? Nos, úgy tűnik egyre több mindenbe látok bele. És ezen a szálon folytatva a gondolatmenetet, egyre több mindenre vagyok is kíváncsi. Hogy megírtam X számú történetet, az egy dolog. Persze, nem csekély teljesítmény ez sem. Ám hogy az igazán jó és színvonalas is legyen, hozzáértő emberek munkája kell.

Nemrégiben én is megkaptam a lehetőséget, hogy a belekóstolhassak, sőt, elmerülhessek a kéziratgondozás rejtelmeibe. Mostanra úgy érzem – talán Borkához hasonlóan – hogy mindig is ezt akartam csinálni. Ő most már otthon van az egész könyvkiadás mikéntjében, s olyannyira hazatalált ebben a világban, hogy saját könyvkiadót üzemeltet „Könyvek Sorban” néven.

A most nálam sorra került kötete híven követi az előzőt (Munka a szerkesztőségben) mind könnyed stílusát, mind komoly szakmaiságát illetően. Nem véletlenül mondtam, hogy kötelezővé tenném. Ám a szerzőknek is. Ebből tényleg képet kaphatunk arról, hogyan zajlik egy igazán igényes kézirat megszületése. Kevesebbet, gyengébbet ki sem szabadna adnunk a kezünkből a mai korszerűsödő világban. Még így is óhatatlanul megvan a hibázás lehetősége, hisz emberek vagyunk, nemcsak alkotók.

És hogy még inkább kedvet csináljak a sorozathoz, előkészületben van már a következő kötet is, #Nehéz az írók élete! címmel, és hogy azért mégse legyen ennyire negatív a felütés, ott van kisebb betűkkel az alcím is: „de csoda szép!” Ezzel nem tudok, és nem is akarnék vitatkozni. Mindkét állítás igaz. Aki erre a hivatásra adja a fejét, az kemény fába vágja a fejszéjét. Valószínűleg azért teszi, mert valami olyat ad neki ez a tevékenység, amit semmi más. Boldogságot, kiteljesedést, örömöt, kiszabadulást, fellélegzést a hétköznapokból.

Kíváncsi leszek, Borka mit lát majd a cím mögé. A stílusát már nagyon várom, szerintem remekül eltalálta a témához és a társadalom hozzáállásához megfelelő szarkasztikus vagy sokszor egyszerűen csupán poénos hangnemet. Nem is lehet ezt máshogy. Egyelőre…

A végén azért felhívom a figyelmet az igen gazdag tartalomra is, aki tanulni akar belőle, az rengeteget tud! És drága Borka! Én már várom a folytatást!