KÖNYVAJÁNLÓ
Ellen Alpsten: A cárnő
Amikor az ember olvasni kezd egy könyvet, titkon vagy tudat alatt,
ha nem is bevallottan, de mindig van egy elképzelése a cím alapján a tartalmat
illetően. Ezúttal is így voltam vele. Ezúttal is nagyon is beszédes volt az
egyetlen szóból álló a cím: A cárnő. Szóval Oroszország és a cári világ.
Amikor aztán elolvastam a borítón fellelhető összes
szöveget, határozottan kíváncsivá váltam: Nagy Péter és a I. Katalin története.
Hűha! Igen sokat ígérő volt. S hogy milyen szerepekben aposztrofálták őt?
Szerető, anya, feleség, gyilkos. Szép felsorolás…
Ütős a fülszöveg is:
„Elképzelhetetlennek
tűnt, hogy a világ nem szűnt meg forogni a halála pillanatában. Férjem, a
legerősebb akarat, mely valaha összefogta Oroszországot, több volt puszta
uralkodónál. A végzetünk volt. És még mindig: az enyém.”
Már csak azért is nagyon fontos ez a néhány sor, mert utána
469 oldal igazolja mindezt. Sokszor borzongtam az olvasás során. Néhol azt
gondoltam, ez csak kitaláció mind, nem lehet valós. Azonban még kitalációnak is
elképesztő, lenyűgöző és néhol hátborzongató.
Igen, s mégis: mindent egybevetve nem áll tőlem messze a
gondolat, sőt, nagyon is hihető, hogy nagyrészt ilyen volt a cári Oroszország. Ilyen
durva, ilyen fényűző, ilyen szinte állatias, és ilyen magaslatokba törő. A leírások
alatt az ember szinte ott érzi magát, s szinte mindig fázik, a nyár is épp hogy
csak melegecske, olyan az éghajlat, hogy alig van kisgyermek, aki túlélné élete
első éveit, s nincs ez másképp a cári családban sem.
Hiába, hogy Nagy Péter nem csak belterjes kapcsolatokban
nemzi számtalan gyermekét, bár alighanem neki olyan a szervezet genetikusan,
majd később betegsége folytán válik alkalmatlanná arra, hogy gyermekei közül
többen megérjék a felnőttkort.
I.Katalin – vagyis a nő, aki a cártól ezt a nevet és
hatalmát kapta – 12 gyermeket szült, és legtöbbjük igen hamar elhalálozott. Ó,
még belegondolni is szörnyű! Azzal a mentalitással élni, és folyton-folyvást
gyermeket szülni, hogy megszeretni csak azt érdemes közülük, aki megér egy
bizonyos kort. A mai világban ez szinte elképzelhetetlen.
Mégis olvastatja magát a regény, mert egy olyan nőt ismerünk
meg, az ő saját szemszögéből mesélve a dolgokat, aki irányítani tudta a
hatalmas cárt, miközben sokszor az életéért küzdött. Aki ugyanis nem tudott
fiút szülni a cárnak, mehetett élete végéig egy sötét zárdába, áldatlan
körülmények közé. Tehát okosnak, talpraesettnek, leleményesnek, keménynek és
ravasznak kellett lennie. Katalinban mindez megvolt, hisz sokszor úgy tűnt, egy
őrülttel kellett együtt élnie, egy olyan férfival, akinek közben egy birodalmat
kellett irányítania, és háborúkat folytatnia.
Nem mondom, hogy nem vártam, hogy vége legyen, de mégis,
kíváncsi voltam, hogyan történik ez, és közben sokszor ott éreztem magam, mert
főhősünk bőrébe ezúttal nem szívesen bújtam volna, ahogyan az gyakran
megtörténik velem az olvasások során.
Végezetül mégis azt kell mondanom, ajánlom ezt a könyvet
olvasásra mindazoknak, akiket érdekel az uralkodó dinasztiák története. Ezúttal
egy keményvonalas regényt tarthat a kezében, és bár nem néztem utána, mennyi
benne a fikció, ha ennek a történetnek csak a töredéke igaz, akkor is részesei lehetünk
egy elképesztő beszámolófolyamnak.
