bellAtristic

 

KÖNYVAJÁNLÓ – MKMT-s könyvek

Rudlof Feri: Vresek

Egy életművet tartottam a kezemben az elmúlt napokban. Egy fajsúlyos, gazdag, az élet minden területére kiterjedő verseskötetet, amelynek írója mégsem aposztrofálta magát költőként. A múlt idő nem véletlen, ez az alkotó ez év elején távozott közülünk, túl korán. Az azonban bizonyos, hogy a szavak mestere volt.

Amikor nekikezdtem a verseinek, mint mindig, most is az volt az érzésem, mint megannyi kortárs szerző esetében: túl sokat akar elmondani egyszerre. Hogy is tehetett volna azonban mást, amikor magvas gondolatai szavakba kívánkoztak, és azokat csak míves költemények formájában volt képes megörökíteni? Sokszor elérte, hogy a képzelete szárnyán repültem én is vele olvasóként, kétszer is el kellett merülnöm egy-egy írásában, olyan mélységei voltak még a legegyszerűbb versformáinak is.

Sok minden kiderült róla az alkotásain keresztül. Egerről még nem hallottam ilyen szépen, és olykor nagyon is reálisan is írni, ismerve a történelmet, és megadva az ősöknek a tiszteletet. Mintha valóban otthon járt volna, amikor sorokba rendezte a gyermekkora színhelyeit. Mindenkit megszólított, a régmúlt szereplőit éppen úgy, mint a csinos lányokat.

Nagyon tudott szerelmes lenni, és ennek hangot is adott ilyen témájú verseiben, nem csak a szívét tárta ki imádottja felé, de érzékletesen leírta a test vágyódását, a fizikai beteljesülést is. Szerepet kapott a lélek is, olyan szinteken járt a kapcsolatok megítélésében és a értékelésében, ahová csak az jut el, akinek már bőséges tapasztalata van a témában. Az ember már-már pironkodva olvassa sorait, amikor rájön, hogy ő is csak azt érezte, amit mindenki más, aki megtalálja a nagy szerelmet, éppen csak ő képes volt szavakba is foglalni mindezt.

A természetleírások is nagyon szépek, ahogyan a történelem különböző, őt érdeklő korszakaiban való alámerülések is. Egészen érdekes a valláshoz való hozzáállása. Az ember nem igazán tudja valójában eldönteni, hitt-e Istenben vagy sem, hisz nem a tipikus, a szó általános értelmében vett kereszténység szerint élte az életét, mégis több versében is beszélgetett a Teremtővel. Mint két barát, akik közül ez egyik mégis beismerten halandó, míg a másik, a halhatatlan, minden alkalommal valami nagy életbölcsességet rejt egy-egy alkotás csattanójába, hogy az Olvasó végül csak bólogatni tud, és elismerni annak a hétköznapokban soha ki nem mondott vagy el nem ismert igazságát.

Ha már minden téma felmerült, mindennek hangot adott, nem maradhatott ki a politika sem. Éles szavú, kemény fogalmazású, kritikus hangvételű az alkotások minden egyes darabja. Nem csoda. Ilyen szókimondó és kegyetlen az igazság, amelyet megfogalmazott, és tökéletesen látszik, hogy ezúttal is nyitott szemmel járt a világban. Pontosan lehet tudni, ki a megszólított, nagybetűvel írt, de erőteljes iróniával és bírálattal kezelt illető, akire a költő vádja lesújt. A rendszert szitkokkal és finoman szólva sem prózai kifejezésekkel ellátott költeményekben szedi ízekre, és emellett érződik ki az a kétségbeeséssel vegyes „betelt a pohár rég” típusú életérzés, amelyet nagyon sokan éreznek vele együtt a társadalmunkban.

Talán ez volt Feri nagy erőssége így belegondolva. Mindenben megtalálta azt az olykor szívet betöltő, máskor épphogy nüansznyi benyomást, gondolatot, érzést, ami mindenkiben benne rejlik, ám ilyen formában megfogalmazni csak igen kevesen tudják. Érdekes, tanulságos tehát olvasni írásait, és úgy ajánlom minden kedves érdeklődő figyelmébe, ahogyan én is tettem. Olykor meg-megállva, egy-egy percre kiszakadva a mókuskerékből. Sokszor volt, hogy letettem a kötetet, és csak órák múlva vettem újra a kezembe, hogy beérjenek a gondolatok oda, ahová célozták őket.

Ha pedig egy kis könnyedségre vágyik az ember, akkor csak hagyni kell, hogy pörögjenek kezünkben a lapok, mert játékosságban sincs hiány.