KÖNYVAJÁNLÓ

E.M. Miller: A négyek bandája (A Bartal-Park rejtélye)

Szereted az ifjúsági regényeket? Na és hogy állsz a rejtélyes történetekkel? Mit szólnál akkor egy jó kis, izgalmakban és krimibe illő szálakban bővelkedő sztorihoz, amelyben legfőképpen mégis gyerekek a főszereplők? Méghozzá kamaszok. Négyen vannak, amint az a címből is kiderül, és nagyon jó szövetséget alkotnak mindenféle titok felfedéséhez.

Az egyik bukfenc a történetben, hogy van másik négy fiatal is, ugyanannak az osztálynak a legrosszabb tanulói, akik szintén szerepet kapnak, igaz, nem olyan látványosan, de éppen elég bosszantóan ahhoz, hogy gátolják a négyek bandájának igyekezetét. Furcsa, hogy miért zaklatnak, és üldöznek el mindenkit, aki a helyi parkba akar menni. Rejtély tehát akad, mégpedig egyre több. Mind megoldásra vár, és történjék valóban bármi, nem hagyják magukat eltántorítani a céljuktól. Még a képbe bekerülő, furcsán viselkedő osztályfőnökük által sem.

A szerző igazán ügyesen vezeti a szálakat, az utolsó percben derül ki az igazság, addig csak árnyakat látunk, rejtélyes telefonhívások bonyolódnak, furcsa dolgok történnek. Meglepő módon a felnőttek igen csekély tekintéllyel bírnak ebben a történetben, de hát láttunk már ilyet, a serdülőkor pedig különösen az az időszak az ember életében, amikor nincs rá hatással vagy befolyással senki ember fia, csak a saját kortársai, barátai.

Négy okos és figyelmes, de legfőképpen bátor gyerek igyekszik kíváncsiságtól hajtva felgöngyölíteni a szálakat, és az sem tartja őket vissza, amikor egyiküket látszólag megmagyarázhatatlan baleset éri, a másikukat pedig átmenetileg elrabolják. A képzelet igen nagy teret kap, és a gyerekek gyakorlatilag felnőttes személyiséget mutatva jutnak el a végkifejletig.

Ám azért mégiscsak a realitás talaján maradunk végeredményben, mert a történet befejezésénél a rendőrség és az Interpol lép közbe, és így a jók elnyerik méltó jutalmukat a bátorságukért, a rosszak pedig súlyos büntetést kapnak.

A szerző olvasmányos, érdekes stílusban ír, az ember kíváncsi a rejtély kibogozására, és nem is csalódik végül. Sőt! Minden miértre válasz érkezik, amelyet a gyerekek megfogalmaznak, és még sokkal izgalmasabb és veszélyesebb eredményre jutnak, mint amit valaha is képzeltek volna. De hát úgy szép az élet, ha zajlik, főként egy kis vidéki faluban.

A szerzőnek nem ez az egyetlen műve, több regény is van már a tarsolyában, és A négyek bandájának is várható a folytatása, amelyet kíváncsian várok!

 

KÖNYVAJÁNLÓ – SIKERKÖNYVEK 2024

Edith Eva Eger: A balerina

A súlyosnál is súlyosabbak, a felfoghatatlanról és elmondhatatlanról számolnak be a Holokausztról szóló könyvek. Mégis olvassuk őket. Nem lehet, nem szabad elfelejteni, ami történt éppen azért, hogy többé ne történjen meg.

Még fajsúlyosabbá válik a téma, ha valaki úgy számol be róla, hogy átélte, túlélte, és aztán olyan hivatást választ magának, amelyben még valami elképesztő módon a mélyére is képes menni az egésznek. Sokan nem mondhatták ezt el magukról, egyszerűen képtelenek voltak beszélni arról, ami történt velük. Teljesen érthető módon.

Edith Eva Eger egy kivételes nő ilyen szempontból is. Az Amerikában élő mára már idős asszonyt családja nagy részével együtt Auschwitzba hurcolták, és miután ott szenvedte végig az a háború utolsó éveit, még a felszabadítás folyamatában is voltak olyan durva momentumok, amiket az ember elképedve olvas el legújabb könyvéből.

Nem sok ilyen témájú könyvet olvastam eddig. Mindig kerültem a lehetőséget, mert olyan borzalmakról számolnak be, amelyek a mai átlagember számára felfoghatatlan, szürreális történeteknek tűnnek, megviselnek, fájnak a léleknek. Edith könyvét azonban mégis leemeltem a könyvtár polcáról, mert az az előérzetem lett, hogy érdemes.

Köszönhető volt ez annak, hogy a médiában nemrég láttam vele egy interjút, és az idős asszony mély benyomást tett rám. Egy igényes, hajlott kora ellenére csinos, jól öltözött nő ült a kamerák előtt, akiről sugárzott az intelligencia és a műveltség. Azért is figyeltem fel rá, mert rögtön az első pillanatokban kiderült róla, hogy Holokauszt és Auschwitz túlélőként beszélgetnek vele, és… pszichológus.

„Mint ilyen szakember, biztosan másképp is látja a dolgokat, mint egy hétköznapi ember.” – gondoltam. És valóban. A könyve letehetetlen. Egyedi gondolkodása, mellyel a dolgok mélyére tekint, úgy húzott magával az oldalakon át, mintha valamiféle titkot árult volna el. Azt is tette. Hogyan lehet egy ilyen szörnyűséget túlélni? Nyilván azt mondaná az ember, hogy jó sok szerencsével, amiért mindig a jó helyen volt, a jó időben.

Csakhogy a szerzőnőnek a saját egyénisége, az élni akarása is döntő volt élete alakulásában. Joggal merülhet fel a kérdés: miért, a többi sok ezer ember ott a haláltáborokban nem akart? Dehogynem, nagyon is!

Mégis, amikor Eva sorait olvassa az ember, akkor felfedez benne valami sajátos szemléletmódot. Ami nem csak egy ilyen borzalmas helyzet túlélésére ad esélyt, de úgy általában a mindennapok nehézségeivel való szembenézésre is. Ennek az asszonynak karmája volt, hogy oda született, ahová. Nem kényeztették el, nem dicsérték, nem mondták, hogy tehetséges, mindenért megküzdött ezek közül. Balerina akart lenni, és addig harcolt érte, míg erős, izmos lett, a legjobbak között tartották számon, és olyan mentalitást kapott az edzőétől, amely átsegítette minden nehézségen.  

A másik fontos dolog, amibe a nehéz időkben kapaszkodott, az a szerelem volt. Mondatok, amelyek életben tartották. Emlékek, amelyek átmenetileg kiragadták a pokolból, és a továbbvitték az úton.

Sokat-sokat lehetne még beszélni azokról a benyomásokról, amelyek felébrednek az emberben a sorait olvasva, de most sem mondhatok mást, mint minden könyv esetében, amelyet kezembe veszek: el kell olvasni, mert érdemes!

A szerzőnek van mát két másik megjelent írása is: A döntés és Az ajándék címmel. Ezután ezeket a műveket is biztosan megszerzem majd, mert érdekes és tanulságos a szerző szemével nézni a világra, még ha csak átmenetileg, egy könyv erejéig is!

 

KÖNYVAJÁNLÓ

F. Nagy Gábor: Alsó szólam

Tőlem nem megszokottan egy új műfajban hozok most egy kötetet a kedves olvasóknak. Arra vállalkoztam, hogy belekóstolok a versek világába, még pedig egy olyanba, amely főként felnőtteknek szól. F. Nagy Gábor Alsó szólam című kötete ehhez tökéletes alkotás, mert őszintén szólva igen nagy kedvet csinált többi művének elolvasásához is.

Sosem voltam egy nagy versolvasó, túl tömörnek, túl gazdagnak éreztem mindig a lírába szedett alkotásokat, sosem volt elég egyszer elolvasni az adott verset, abba pedig egy idő után belefáradtam, hogy másodszor, sokszor harmadszor is neki fussak a teljes megértés, és átélés kedvéért.

A tömörség ezúttal is megjelent, olyan a költő minden alkotása, mintha valamilyen illat legkoncentráltabb esszenciáját szívtam volna magamba. Mégis. Jó volt olvasni a verseit, s nem egynél eszembe jutott, hogy érdemes lenne mondanivalója miatt idéznem tőle, ha megengedné. Vannak köztük rövidebb és hosszabb lélegzetvételűek, a mostanság oly népszerű haikuk, és vannak ugyanarra a gondolatsorra írt variációk is, és bizony nem tudnám eldönteni, melyik a jobb, mert mindkettő rendkívüli a maga nemében.

Gazdag és szemléletes szóhasználat jellemzi, a képek színesek még akkor is, ha nem ritkán komor hangulatot, apátiát tükröznek. A tárgyak, tájak, hangulatok megszemélyesednek, és így lesz még a legszomorúbb alkotás is izzó, amelyben érdekes egy pillanatra elmerülni.

A költő olyan verseket vonultat fel ebben a kötetben, amelyek valahol már megjelentek, munkássága által pedig részesült a Fehér Klára Irodalmi-díj Kuratóriuma elismerésében is, meglátásom szerint abszolút megérdemelten.

Mostanában egyre több versben írt alkotást olvasok, és arra lettem figyelmes, hogy azok az alkotások ragadnak meg, amelyek – amellett, hogy mély mondanivalójuk van – dallamosak is. Persze, az sem hátrány, ha rímbe szedettek, de semmiképpen se legyenek erőltetettek.  A szabad versek megemésztése ilyen szempontból a nehéz kategóriába tartozik számomra.

Gábor versei azonban olyan szépek és egytől egyig magvas gondolatúak, hogy fel sem merült bennem, hogy akár csak egy pillanatra is letegyem a könyvét. Sokféle téma megihlette már a napszakok – alkonyat, hajnal – szépségétől vagy éppen komorságától kezdve, a háborúkon át, a digitális világig, de valamennyi versének közös jellemvonása, hogy frappáns, találó, és mindenképpen elgondolkodtató.

Köszönöm, hogy olvashattam ezeket a remek alkotásokat, és ezek után nagyon kíváncsi vagyok a gyermekverseire, hiszen olvastam, hogy alapvetően ebben a zsánerben ír.

Szívből ajánlom mindenkinek, aki szereti a verseket, és jobban kötődik még a szemléletes, érzékletes, klasszikus versformáláshoz!

KÖNYVAJÁNLÓ

J. Simon Aranka: A szeretet arcai

A novelláskötet, amelyet ma bemutatok a kedves olvasóknak egy olyan szerzőtől származik, akinek regényét már ajánlottam egy korábbi alkalommal. A harc a Nymen bolygóért néhány oldal után szinte rabul ejtett, pedig egy olyan történetet dolgoz fel, amelyet már régről ismerhet, aki elmélyül benne. Ezt mégis egy olyan megvilágításból teszi, amely újra közel hozza a jók és rosszak harcát az emberekhez, s mindezt úgy, hogy habár azonnal felismerhető, kik az író képzeletének főhősei, mégsem tesszük le a könyvet szemforgatva, hanem kíváncsiak vagyunk a folytatásra.

Ezek után érdeklődve vettem kezembe a szerző novelláskötetét is.  A szeretet arcai nem egyszerű történeteket tartalmaz. Szám szerint tizenhét van belőlük, és olykor döbbenetes realitással mesélnek el egy-egy sztorit. Ezúttal is gondolkodóba ejtett, mennyire illik a cím a tartalomhoz, és meg kellett állapítanom, hogy a szeretet valóban összekötő kapocs közöttük, még ha olykor igen szélsőséges formáját is találjuk meg egyik-másik novellában.

Mindenféle élethelyzet elénk tárul az olvasás során, és gyakran valóba olyanok, mint maguk a mindennapok vagy a sors gyakran furcsa húzásai. Igenis, el kell fogadni, hogy nem minden mese végződik happy enddel. Ettől még értelmet és magyarázatot találhatunk bennük, és az maga a szeretet, a féltés vagy éppen a megnyugváshoz vezető út egyik formája.

A novellák mondanivalója nagyon változatos, vannak tragikus és boldog befejezést adó történetek is közöttük. Én szokásomhoz híven most is olyanokat emelnék ki, amelyek mosolyra fakasztottak vagy megható befejezésük miatt könnyeket csaltak a szemembe, esetleg pozitív irányban voltak elgondolkodtatóak.

„A legfontosabb kérdés” c. történet egy nő életútját kíséri végig nagy vonalakban. Nem egy átlagos nőről beszélünk, hanem olyanról, akik személyiségéből adódóan szélsőségesebben éli végig életének nagy mérföldköveit, s közben keresi a miérteket és létének okát kutatja minden életszakaszában.

Az „Emma mosolya” egy kedves, meglepetéseket is magában rejtő novella, amelynek a vége határozottan happy end a maga nemében, és közben kibontakozik előttünk egy nagy szerelem meséje, amely az idő múlásával sem szűnik meg, és nem is halványodik el, ellenben ha két embert egymásnak teremtett az ég, akkor azokat egy helyre is fogja vezetni.

„A pillangó is el tud repülni” c. írás egy örökbe fogadás kedves, megható sztoriját írja le, amelyben valóban az életre ismerünk, amikor fellebben előttünk a fátyol az adoptálásra váró gyermekek múltjáról. Az leendő nevelőanyuka sorsa sem ismeretlen sokak számára, számos házaspár küzd ilyen problémával, és bizony nehéz a döntés, ha olyan helyzetben találják magukat, amelyet a történet leír.

A novelláskötet különlegessége, hogy minden története megjelent már valahol, néhányan még helyezést is értek el mondanivalójuk miatt. Ezt a szerzőnő jelzi minden írás végén.

Jó szívvel ajánlom a kötet olvasását azoknak a kedves Olvasóknak, akikhez közel állnak a való életről szóló történetek, és nem csak a happy end bilincseli le őket, hanem nyitottak az élet árnyékosabb oldalán való elmélkedésre is. Hiszen attól még az is lehet a szeretet egyik arca.

 

KÖNYVAJÁNLÓ

Imre Andrea: Andrea novellák I.

Jobbára megszoktam már, hogy mindig regényeket, hosszabb lélegzetvételű írásokat olvasok. Éppen ezért volt kíváncsiságot ébresztő kihívás Imre Andrea novelláskötetét a kezembe venni. Ahogy fellapoztam, rövidebb történetek gyűjteményét találtam benne, meglehetősen hétköznapinak mondható címekkel. A látszat ezúttal olyan elképesztő erővel csalt meg, hogy most, hogy elolvastam a szerzőnő utoljára leírt sorát is, csak lesek. Mi volt ez?

Nem más, mint az élet. Hol szebben, tündérmeséébe illően alakítva, hol nagyon is emberien, hol pedig – bármennyire is happy endre vágyik a szépre éhes lélek – mégis csak a maga kemény valóságában leírva egy-egy történetet. Van benne kedves, lélekmelengető írás, és olyan is, ahol az embernek összeszorul a szíve. Néha kurta-furcsának tűnik az egyszerű történetírás, de mégis olyan gondolatokat ébreszt, amelyek mellett az ember nem mehet el egy vállrándítással, mert legalábbis egy „Hát igen, így van ez.” kikívánkozik a végén.

A szerzőnő saját bevallása szerint vannak történetek, amik valós helyzeteket, megtörtént eseményeket mutatnak be, és vannak, amelyek kitaláltak. Nos, most ahogy visszalapoztam a tartalomjegyzékhez, mindegyikhez tudnék mondani valamit, amitől olyan nagyon életszagú lesz, hogy nagyon is elgondolkodtatja az embert a saját életével kapcsolatban. Mindenekelőtt nagyon szép, gördülékeny a fogalmazásmód, ettől pedig az ember még mélyebbre tud menni a történetek által ébresztett gondolatok közé.

Több romantikus írás is akad a novellák között, és az az erősségük, hogy legyenek tragikus vagy boldog végkifejletűek, sohasem igazán a lemondás a mondanivaló. Éppen ellenkezőleg, a szerzőnő az írások túlnyomó részével azt sugallja, hogy minden helyzetből van felemelkedés, s még a halál is lehet békés, ha úgy alakítjuk az eseményeket.

Egészen elképesztő élethelyzetekről is olvashatunk, és olyan filozofikus gondolatok merülnek fel, amelyek más esetben talán csak egy szemforgatást vagy unott bólogatást váltanának ki belőlünk, Andrea azonban le tudja úgy írni, hogy figyelni kell rá, és el kell töprengeni fölötte. Arra is lehetőség van, hogy aki nem ismeri a szerzőnőt, az bővebben olvashasson róla a Helma Kiadó és az MKMT oldalán, ám ha még ennél is jobban meg szeretné ismerni a kedves Olvasó Andrea gondolatait, élethez való hozzáállását, ajánlom mindenképpen figyelmébe a novelláskötetének utolsó írásait, mint a „Mit csinál a prózám, amikor senki sem látja?” , az „Ölelés receptre” vagy a „Szorongások” címűt, mert nem csak hogy egy figyelemreméltó embert ismerhetünk meg személyében, de talán mások is rokonlélekre lelnek benne, hozzám hasonlóan.

Nagyon fontos dolgot fogalmaz meg ugyanis legfőképp ez utóbbi írások egyikében: mennyire fontos, hogy a nők adjanak magukra, hogy olyanok legyenek, akikért egy férfi küzdeni szeretne, de ugyanakkor az is fontos, hogy ők pedig tudjanak udvarolni, megmutatni a hétköznapokon is, mennyire nagyra becsülik a „gyengébbik” nemet, akiknek sok esetben kell magukat mégis erejükön felül erősnek mutatni.

Andrea első novelláskötete sok elgondolkodtató és igen fajsúlyos témát dolgoz fel olyan mélyen szántó gondolatokkal, amelyekről a hétköznapokban sem kellene megfeledkeznünk, mindenekelőtt arról, hogy bármilyen nehézséggel szembesülünk is az utunk során, a végkövetkeztetés mégis az, hogy az élet szép, és még szebbé tehetjük, hogy támogatjuk egymást. Ez a gondolat pedig reményt ad, amit valljuk meg, mindig is mindenütt jól esik észben tartani.

Várom a folytatást, a már előkészületben lévő következő kötetet, és ajánlom a már meglevőt minden kedves érdeklődő figyelmébe!

 

KÖNYVAJÁNLÓ

Kertész Erzsébet: A lámpás hölgy

Milyen semmitmondó cím annak, aki nem ismeri, csöppnyi belátása sincs főhősünk kilétébe! És milyen sokatmondó cím, ha már van némi sejtelmed róla, kiről szól a történet!

Megvallom, csupán annyival voltam tisztában, hogy egy újabb jelentő nőalakkal fogok megismerkedni, akit Kertész Erzsébet mutat be. Ebben az esetben is az írónő neve volt a garancia arra, hogy nagyon érdekeset, tanulságosat és lenyűgözőt fogok olvasni. Több munkája is járt már a kezemben, elsőként a Teleki Blanka. Ez a saját – pontosabban anyukám öröksége által kapott – könyvtáramat gazdagítja, és jelen esetben ez a legcsekélyebb mértékben sem számít közhelynek. Valóban érdemes alkotásról van szó, élvezettel olvastam minden sorát.

Ez után még többet akartam tőle olvasni, és akkor felfedeztem néhány kötetét a könyvtárban. Több sem kellett! Rendre őt veszem ki a klasszikus könyvek közül, és bár nem számít már, és talán sose is számított sikerkönyvnek egyetlen írása sem, mégis olyan jelentős tartalmakat hordoz mindegyik, hogy nem lehet szó nélkül elmenni mellette.

Kertész Erzsébet tipikusan az az író, aki nem használ hangzatos címeket, de amikor megtudom, kiről szól az éppen kezembe vett könyve, érzem, hogy egy szinttel feljebb léptem, és az álmélkodás és a csodálat útján járok.

A lámpás hölgy Florence Nightingale élettörténete. Egy különleges nőé, aki nem elégedett meg azzal, amit a korszak kínált volna neki, amelyben élt. Egészen fiatal korától kezdve érezte, hogy ő többre hivatott, többet szeretne, mint amit akkoriban elvártak egy nőtől, és harcolt a céljaiért. A családja nem nézte ezt jó szemmel, szerették volna visszairányítani a családi hagyományokhoz, az elvárásokhoz, s ha engedték is, hogy időnként megszabaduljon a háztartási teendők sorának végzésétől vagy a nagy vendégségek rendezésének nyűgétől, csak azért tették, mert fizikai jelei voltak számára annak, hogy nem érzi jól magát abban a világban, amelybe beleszületett.

Nagy szerencséjének mondható, hogy jómódú, sőt gazdag, befolyásos családban nőtt fel, és hogy édesapjában idővel szövetségesre lelt, mert amikor felnőttként nyilvánvalóvá vált, hogy bármit tesz is a család, ő nem fog férjhez menni, és gyereket szülni, mert neki teljesen más tervei, vágyai, elképzelései vannak, akkor apja révén végül megvalósíthatta, amit szeretett volna.

Legalábbis részben. Nem elsősorban a családi hagyományok számítottak a legfőbb ellenfelének, hanem a kor elmaradott, begyepesedett bürokratikus rendszere, amellyel aztán egész életében küzdött, és többek között az ezzel való folyamatos harc gyengítette le az egészségét is.

Volt kérője is, akinek több ízben nemet mondott, mert rájött, hogy nem ez az ő útja. Amikor sétáik során beszélgettek, ráébredt, hogy a férfinak mindez csak addig érdekes, amíg a saját hangját hallatja, de nem érdekli a nő véleménye, sem a mondanivalója.

 Ápolónő szeretett volna lenni, és tulajdonképpen az is lett, de másképpen, mint ahogyan azt mi elképzeljük. Valami jóval magasabb szintről szemlélte és kezelte, és amikor szilárd és megmásíthatatlan elhatározása nyomán egy ápolónői csapat élén a krími háború sebesültjeinek gondozására indult a törökországi Üsküdarba, már olyan képzettség, szemlélet és tudás birtokában volt, amely arra indította, hogy számára nemesebb célok felé törjön. Teljhatalmú vezetői szerepet kapott a betegápolás és az ápolónők oktatásának és alkalmazásának terén, s tette mindezt áldatlan állapotok között, hidegben, étel híján, egy pint vízzel naponta. Mert ennyi jutott. Ez idővel jelentősen kikezdte fizikumát is.

Gyermekeinek egész életében azokat a katonákat nevezte, akiket ápolt, és akiknek sokaságát el kellett temetnie a lehetetlen és borzalmas kórházi körülmények miatt. Azért hívták lámpás hölgynek, mert ha csak éjszaka engedte ideje, akkor járkált a betegágyak között egy lámpással, mosollyal, jó szóval.

Vagyonának jelentős részét fordította az ápolónőképzésre, amelynek akkoriban igen rossz helyzete és híre volt, a hadseregben szolgáló katonák körülményeinek megreformálására, kérvényeket, könyveket írt, igyekezett változtatni a lehetetlen helyzeten. Folytonosan falakba ütközött, de soha nem adta fel.

Története nagyon érdekes, egy testileg törékeny asszony jelenik meg előttünk óriási akaraterővel, elszántsággal és kitartással. Sokan csodálták egyéniségét, hősnek tartották, ő azonban nem szerette a rivaldafényt, visszahúzódott előle.

Ajánlom ezt a könyvet minden olyan érdeklődő Olvasónak, aki szeretne többet tudni a történelemről, a benne jelentős szerepet vállaló, mégis szinte névtelenség homályába vesző asszonyokról, és szélesebb látókört kívánnak szerezni egy korszak hátteréről.

Jó olvasást kívánok hozzá!