bellAtristic

KÖNYVAJÁNLÓ - MKMT-s könyvek

Pintér Amádé, Illangó és Jávor: Kalandok könyve I.

Kedves Olvasó! Úgy döntöttem, ma megszólítalak. Teszem ezt azért, mert ha úgy határozol, hogy kezedbe veszed a Kalandok könyvének első részét, akkor fel kell készítenem Téged egy-két dologra. Mindenekelőtt arra, hogy a címéhez méltón rengeteg kalandban lesz részed. Olyan sokban, hogy komolyan koncentrálnod kell majd, ha nyomon akarod követni az eseményeket.

Ezt a könyvet ugyanis három gyerek írta, három testvér. Illangó, Amádé és Jávor a Pintér család gyermekei, akik arra vállalkoztak, hogy leírják történeteiket, s teszik mindezt úgy, hogy igencsak szabadjára engedik a fantáziájukat. Nincs ezen mit csodálkozni, hiszen melyik gyerekről nem mondható el, hogy játékai során képzelete szárnyára ül, és hagyja, sőt, ösztönzi azt, hogy minél színesebb kalandokra vigye magával. Nincs ez másként e három kis írópalántával sem, akik történeteik egy részét a saját maguk által alkotott mesevilágból hozzák, másik részét pedig az életből, talán éppen a saját családjuk élményeiből.

Mindhárom gyermeknél észre lehet venni azt az erős vallásosságot, amelyet keresztény neveltetésükből hoznak magukkal. Sok eseménynél – legyen az baleset, kaland vagy felmerülő probléma – hívják segítségül Jézust, Istent, és a hozzájuk intézett imát, és csodával határos módon minden szorult helyzetből van általuk pozitív kiút. A kalandok során együtt megélt ünnepi alkalmaknál zsoltárokat vagy keresztény dalokat énekelnek, és ez érezhetően boldoggá teszi őket. A való élet kihívásai közben mindig találnak példát hasonló helyzetre a Bibliából, gyakran a válaszuk is innen való idézet, melyet egy-egy kérdésre adnak.

E könyv olvasása közben is az járt a fejemben, ami A fennsík titkánál: micsoda nagy segítség és támogatás tud lenni egy szülőpáros ösztönzése, akik meglátták gyermekeikben a tehetséget, és szorgalmazzák annak továbbfejlesztését. Sok szerzőnek kell megküzdeni azzal a helyzettel, amikor nem kap kívülről biztatást, mert bizony az önbizalom mellett az olvasók és a közvetlen környezet elismerése egy írói pálya előrehaladásának fő vonulata. Az a benyomásom, hogy ezt Illangó, Amádé és Jávor mindenképpen és megérdemelten megkapja.

Különleges már a nevük is – még sosem hallottam ezekről a keresztnevekről –, s éppúgy az a történetszövésük is. A legkiforrottabbnak – ha lehet ilyet kijelenteni még bőven alakulás alatt lévő gyermekek esetében – Illangó története tűnik, aki ezúttal is szokatlan érdeklődési területről hoz mesét. Az indiánok közé csöppenünk a főszereplő életének fiatalabb éveibe, és haladunk aztán a felnőttkor felé, tesszük mindezt pedig úgy, hogy közben végig az az érzet van az Olvasóban, mintha máris egy kis felnőtt kalandjait élnénk meg.

Amádé A kék terepjáró kalandjait és szerelését meséli el, bohókásan, egyik ámulatból a másiba ejtve bennünket. Itt aztán főként érvényes a parancs: „Szenteld nekem minden figyelmedet, különben úgy megszédítelek, mintha hullámvasútban ülnél!”

Jávor stílusa valahol kettejük között bóklászik, érdekes volt olvasni az általa megjelenített család élményeiről.

Van egy olyan említésre méltó vonulata is a történeteknek, amelyre fel kell hívni a figyelmet. Ez pedig nem más, mint hogy milyen mélyreható ismeretekkel rendelkeznek ezek a kis szerzők. Ámulatba ejtett minden témánál, mennyire részletesen írnak róla, úgy tűnik, ami felkelti az érdeklődésüket, annak alaposan utána mennek, bővítve ez által az olvasók tudását is.

Várom a további érdekes történeteket, és igyekszem majd nyomon kísérni írói fejlődésüket, hogyan csiszolódik képzeletviláguk adta történetmesélésük a tanulmányaik és koruk előrehaladtával.

Ajánlom a könyvet főként érdeklődő keresztény fiatalok figyelmébe!