bellAtristic

KÖNYVAJÁNLÓ - Év könyve 2023 (hazai szépirodalom) Náray Tamás: Barbara trilógia (A végzet; A találkozás; Az esély) Az utóbbi napokban ez a családtörténet volt az olvasmányom. Több szempontból is kíváncsi voltam rá, illetve voltak várakozásaim a művel kapcsolatban, hogy ilyen szépen fejezzem ki magam.   Pozitívak és negatívak is. És gyakorlatilag az összes bejött. Van a szerzőnek jó néhány olyan stílusjegye, amelyeket előszeretettel hoz a regényeiben, és ezek hol jótékony, hol pedig hátrányos hatással vannak a történetekre. Előrebocsátom, mindenképpen ajánlom a három kötet elolvasását a kedves Olvasóknak, mert több aspektusában is lenyűgöző, sőt zseniális. Azon az állásponton vagyok, mindenki döntse el maga, milyen hatást gyakorol rá, milyen gondolatokat ébreszt benne mindaz, amit a történet elmesél. Egyértelmű, hogy komoly kutatómunka előzte meg az írást, erős a történelmi szál, sokat megtudunk kritikus korszakokról, és már most mondom, hogy nem az orosz-lengyel háború a legerő...

  NAPLÓBEJEGYZÉS (2024. 08.21.) – 95 Azt mondják, ha valaki megéri a nyolcvanat, hogy az igen! Szép kor. És valóban manapság az ilyen-olyan rák és egyéb különös betegségek korszakában tényleg rácsodálkozunk, lenyűgöződünk tőle, ha valakiről azt halljuk, hogy túllépte a bűvös nyolcas X-et. Mert így is van. Ha pedig már nem nyolccal, hanem kilenccel kezdődik az éveink száma, akkor egy bizonyos határ után minden megért újév jutalomjátéknak tekintendő. Így van ez nálunk is férjem nagycsaládjában, ahol dédi – az   ő anyukájának az anyukája – ért el ebbe a bűvös körbe. Idén szeptemberben tölti be a 95. évét, és már tavaly megszületett az az elhatározás, hogy mostantól minden ősszel megünnepeljük, hogy még köztünk van. Ezért lett különleges nap augusztus 17. Idén szombatra esett, és hónapok tervezése és szervezése előzte meg. Közös chat csoport alakult a család összegyűjtésére, hiszen nyolc unokának és családjának kellett értesülni mindenről, és közösen gondolkodnia az ünneplés...

  NAPLÓBEJEGYZÉSEK (2024. 08. 13.) – Rajzos füzet Néhány hét, és megint kell az iskolatáska. Elképesztő gyorsan elrepült ez a nyár is, és nagyon jól emlékszem, hogy mennyire vártam, ahogy arra is, hogy amikor végre itt volt, mennyire nem tartottam fel egyetlen napját sem a maga 40 fok körüli csúcsaival. A tavaszt, a balzsamos, langymeleg tavaszt, azt szerettem volna marasztalni, mert bár még nem kívánkozott a mezítlábasdi, de mégis olyan kellemes volt a levegő, hogy órákig tudtam volna ülni a parkban egy padon az éppen aktuális könyvem társaságában. Aztán berobbant egyik napról a másikra a forróság, és egyszerre azt vettem észre, hogy már nem elviselhetőek az éjszakák, csak ha egész idő alatt megy a klíma. A boltok a nyaralás kellékeit zsúfolták a polcaikra, úszógumi és fürdőruha minden méretben és színben, és én vágyakozva gondoltam a nyár végére, amikor majd esedékes lesz a nyaralásunk. Úgy két hete változott meg minden. Két hete augusztus van, és ezzel megkezdődött a tanév...

  NAPLÓBEJEGYZÉSEK (2024. 08. 08.) – Szerencsi csoki Most is érzem az ízét. Azt a lágyan olvadó, gazdagon kakaós, csodás illatú kis táblácskát úgy őrzi az emlékezetem, mint édesanyám főztjét. Ez is hozzá kötődik. Ott dolgozott, a szerencsi csokigyárban. Több mint 40 éven át. Sok emlék merül fel inkább már a régmúltból. Gyakran bejártam hozzá. Mindig különleges, szívdobogtató érzés volt várni anyát, mikor tűnik fel molett alkata, ahogy lábát szaporán szedve fordul be a kanyarból az üzemépületek között. Fehér fityula fedte sötét bubifrizuráját, fehér, összegombolt köpeny takarta az utcai ruháját, kezét gyakran zsebre dugta, ha éppen nem sietett, fehér nadrágján itt-ott makulátlanul húzódott az él, máshol feszülésben tűnt el. A korszak tipikusan magasított sarkú, elől-hátul nyitott, szintén fehér, fél lábszárig érő, fűzős cipőjét viselte, amiből még legalább kettő lapult meg az otthoni előszoba szekrényben, mert még nálam is jobban félrejárta a lábbelik sarkát. Így jött felém, és ...

  Stephen King: Az írásról (Értekezés a mesterségről) Extrém találkozás volt. Több mint megnyerő és egyszersmind a zsáner alapján, sejtszinten taszító. Számomra. Mégis. Míg olvastam, olyan tüzek gyúltak bennem, ami érzékelhetően taszigált előre egy elvesztettnek hitt vagy inkább a közöny dzsungelével benőtt ösvényen. Ahogyan azt kedves szerzőtársam megfogalmazta, ez az ember a horrorirodalom koronázatlan királya. Rengeteg könyve jelent már meg, és nem húszévesen futott be. Amikor a boltokban, könyvtárakban odaértem hozzá a polcon, mindössze a léptemet lassítottam le, mert elég hamar tudtam miben alkot, de a neve… ez a név megtorpanásra késztetett. Egyetlen könyvét sem olvastam, mert ez a kategória finoman szólva sem áll közel hozzám. Mindig csak hangolódtam rá, puhatolózva jártam körbe, és aztán mégsem emeltem fel egy írását sem. Irtóztam a rettegéstől és a hidegrázástól, amire feltétlenül számítottam a történeteinek még a címétől is. Mostanáig. Félreértés ne essék, nem l...

  NAPLÓBEJEGYZÉS (2024.08.04.) – Őszülés Az örök nagy női dilemma: mi a fenét kezdjek a hajammal? És szándékosan fogalmazok ilyen sarkosan. Mert pontosan ezt is érzem. Ezer sebből vérzik ez a töprengés, nem véletlen, hogy az ember, jelen esetben ugye én, éveket is képes várni az első lépés megtételével. Amikor másfél évvel ezelőtt úgy döntöttem, hogy egy kicsit békén hagyom, vagyis hadd nőjön, ameddig csak akar – de ez akkor még az jelentette, hogy fiúsan rövid frizurám volt, tehát nem válltól kellett derékig érnie – valójában arra gondoltam, hogy nem akarok többet foglalkozni vele, mint a háromnaponta esedékes hajmosás. Alig vártam, hogy olyan hosszú legyen, hogy copfba köthessem, és amikor ez megvalósulhatott, onnantól kezdve egyszerű volt a dolgok sora. Igyekeztem a legkevesebb fájdalomérzettel tudomásul venni a tükörben elém táruló látványt, és annyi. Az elején még nem volt olyan vészes. Rövid haj, kevésbé látványos ősz hajszálak . Nem is jegyezték meg annyira sokan a nyi...

  NAPLÓBEJEGYZÉSEK – 2024. augusztus 1. (Úszógumi) Nos, kérem, beléptünk abba a hónapba, amikor végre mi is nyaralni megyünk. Augusztus lett a választott időszak, mivel abban reménykedünk, hogy a nyár utolsó hetében már nem égeti le a nap a bőrünket. Persze, erre semmi garancia nincs, de hátha. Korábbi időpont már tavasszal sem jöhetett volna még csak szóba sem, hisz okultunk az előző évekből, és azok mind azt mondták: „Meg ne próbáljátok! Sőt, még csak eszetekbe se jusson!” Az idei év viszi el mostanáig a pálmát, ami a hőhullámokat illeti. Alig viselhető. Régebben legalább eloszlani látszott a hőség a nyár folyamán, jött egy hétre, aztán teret engedett egy-egy hideg frontnak, amitől kaphattunk némi kis felfrissülést. Úgy éreztem, meg tudom számolni, hogy pontosan hány hőhullám söpört végig rajtunk, bár jobb lenne az a hasonlat, hogy jött egy nagy adag sivatagi levegő és por, és ránk ült, közénk telepedett, a Szahara bemutatót tartott az éghajlatából, mi meg izzadva és döbbent ...