A LAKKOS RÓDLI Marci úgy várta az első igazi, nagy hóesést, mint még egyszer sem azelőtt. Már december közepét írta a naptár, de egy kis fagyos levegőn és némi zúzmarán, meg hószállingózáson kívül nem akadt említésre méltó csapadék. Sajnos még eső sem esett hetek óta, pedig a föld most éppúgy szomjazta az életet adó nedvességet, mint a legnagyobb nyári kánikulák idején. Nemigen akadtak már munkák a földeken, az emberek behúzódtak a meleg szobákba, fával megrakott kemencéik vagy kályháik mellett kerestek elfoglaltságot. A napok váltakozását leginkább csak az időjárás szeszélyes vonulásából vették tudomásul, de az is tudott néha olyan egyforma arculatot ölteni, mintha sose lett volna nyár, és nem viselt volna felhőkön kívül mást az égbolt nagy burája. Megesett, hogy Marci napokon át csak bámult ki az ablakon az egyre hamarabb sötétedő délutánokba, s lehangolt kedéllyel pislogott az udvar gyümölcsfáinak hulló levelei után. Aztán annak is eljött az ideje, hogy már nem ...
