Így elsőre három dolog: Tyűha! és Azta! és Anemjóját!
Frei Tamás szinte valamennyi könyvét olvastam. Azokat mindenképpen, amelyekben feltűnt André Calvi. Mindig bámulatos volt. A történetvezetés, a fordulatok, a tények és a fikció is.
Az előző regényei is nagyon érdekesek voltak, de kicsit távolabbról vágtak fejbe, ha arra gondoltam, hogy minden fikciónak igaz bizonyos része. Amiről ugye a laikus olvasó nem tudja eldönteni, hogy mekkora rész lehet az egészből, és olyan mennyiségű az információáradat, hogy nem is kezdek neki a guglizásnak. Beérem többnyire annyival, hogy egy világpolgár írja ezeket a történeteket, akinek szíve joga annyi kitalációt írni bele, amennyit csak akar. Még ennek tükrében is lenyűgöző, ahogy a világot látja, valószínűleg át is látja. (De legalábbis sokkal jobban, mint mondjuk én.:-))
Ahogy olvastam ezt a legújabb könyvét egyik döbbenetből a másikba estem. Mindeközben azonban minden eddigi Frei-olvasásélményemmel szemben most először jött igen markánsan elő az az érzés, hogy ez a regénye nyomasztó. Aktuálpolitika. Talán ezért. Mert amit felvázol, annak egy részét most, napjainkban éljük át kőkemény valóságként. Mert az orosz belpolitika bizonyos szegmenseiben kísértetiesen hasonlít a magyarra . Mert mi is az oligarchák és kőgazdagok országában élünk, ott ahol az átlag kisember csupán agymosott szavazó, akit könnyedén befolyásol a hatalom által átvett legtöbb média, amit a tévéjén be tud fogni.
Ez a történet valamennyi leírásával világos vázolás, kristálytiszta tények tömege, amiket az értelmiség gond nélkül össze tud rakni, ki tud szűrni. És érkezik az AHA! élmény. Hogy tudtam én, de sose gondoltam így bele, és amúgy is ez van. Ez a belenyugvós gondolkodás, hogy én egyszemélyben mit kezdjek ezzel a sok értelmes gondolattal.
Fegyverek és haditechnika a 21. századból. Annyira pontos leírásokkal, hogy zavarba ejtő, mit higgyek és mit ne. Mi az ami létezik, és mi az, ami egy zseniális szerző húzása, fantáziája. Kezdjek el mégiscsak guglizni? Atombunkerekről és orosz magángépekről? Ha csak a fele igaz, máris azt kell mondjam, elképesztő, félelmetes, gigantikus.
És akkor még nem is beszéltem a politikusokról, államfőkről és vakmerő jellemrajzukról. A taktikáról és a stratégiáról, amit a fejükbe ültet, amit a szájukba ad. A Putyin elleni puccskísérlet.
Még nem olvastan a könyvet, amikor megnéztem azt a Friderikusz Podcast-at (nagyon ajánlom mindenki figyelmébe!!!), amit a műsorvezető Frei Tamással készített. Végig sem néztem, amikor már rákerestem a Gladiátor érintett jelenetére. Lenyűgöző volt, ahogy nemkülönben az is, miként hozta bele a szerző a sztoriba 21. századian. Döntő mozzanat.
Kíváncsian voltam életben marad-e az orosz kormányfő. Két esélyes volt a dolog, mert történt már a történelem során sok diktátor esetében olyan, hogy a nép fia azonnal bíráskodott, és olyan is, hogy a törvény előtt kellett felelni a háborús bűnökért. Sok spoilerezés után, ezt most már nem árulom el. Tessék elolvasni! Mert mindent egybevetve érdemes. Egy fikció ez a regény, de egyáltalán nem elképzelhetetlen bizonyos vonásaiban. Persze, nem pontosan így. Ahhoz túl kalandos.
Aki ezt elolvassa, kaphat még egy kis adalékot. Még aznap este eszembe jutott egy kirívó, döbbenetes dolog, aminek leírását kihagytam a mű ecseteléséből, és annyira dolgozik bennem azóta is, hogy ide kívánkozik. Frei Tamás ebben a fikciós regényben ledob egy ún. miniatombombát Putyin keze által. Ugyan, csak egy kis hatósugarú tömegpusztíttó fegyver! Csupán néhány tízezer áldozat (halott, sugárfertőzött) /nagyjábóli idézet Oroszország államfőjétől/. Az utolsó pillanatig reméltem, hogy nem teszi meg, de a történet olyan nyílegyenesen halad a végkifejlet felé, és annyira jelentéktelennek tűnik a rá adott reakció egészen addig, amíg az ember meg nem érti a, hogy van egy határ a Nyugat számára, ami kiveri a biztosítékot. A kérdés inkább: tényleg el kell jutni idáig, hogy a világ komolyan reagáljon? A hatalom ennyire mindenható? Sejti az ember, de mégsem akarja elhinni. És egy ukrán város a földdel lesz egyenlővé, sőt! (Itt jegyzem meg, így van ez már most is, és nem egy várossal, és atombomba nélkül.) Döbbenetes könyv.
Ennek ellenére ezúton is gratulálok a kávék szerelmesének! Ezúttal is zseniálisat alkotott. Határozottan érezhető, hogy több országban megvetette a lábát, és a a világot nem egy nézőpontból szemléli. Olvasott, művelt és széles látókörű. Az Olvasóknak pedig jó időtöltést kívánok a könyvvel!